Connect with us

technokrata

Symbian okostelefonok: túl a csúcson

Kütyük

Symbian okostelefonok: túl a csúcson

A Symbian okostelefonok kelendőbbek mint valaha.

A londoni szoftver konzorcium vezetői a napokban számoltak be arról, hogy a Symbian egy igazán kiváló 2006-os esztendőt tudhat maga mögött. A vállalat a kiváló első félév után újabb remek hat hónapot zárt tavaly, melynek eredményeképp 2006-ban több mint 51,7 millió Symbian operációs rendszerű smartphone talált gazdára a világon. Ez egyébként nem kevesebb mint 52 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló adatához képest. Egyedül az elmúlt év negyedik negyedévében mintegy 14,6 millió Symbianos telefont adtak el világszerte.

Az utóbbi hónapokban azonban nem csak az eladott Symbian okostelefonok mennyisége nőtt, hanem ezzel párhuzamosan azon készülék típusok száma is megugrott, melyeken ez a szoftver teljesít szolgálatot. Vagyis elmondható, hogy nem csak a vásárlók, hanem a különböző gyártók is egyre nagyobb fantáziát látnak ebben az operációs rendszerben.

Összehasonlításképp, míg 2005 végén még csak 60 különböző Symbianos telefon volt jelen a piacon, addig 2006 végén már 108 ilyen modell volt elérhető. Akárhogy is vesszük, ez 80 százalékos növekedést jelent.

Jelenleg már a világ több mint 250 mobiltelefonos operátorának kínálatában lelhetők fel Symbian alapokon nyugvó okostelefonok. Japánban például épp a napokban dobták piacra az ötvenedik Symbian mobilt, az NTT DoCoMo által forgalmazott FOMA D903iTV-t.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek