Connect with us

Hirdetés

technokrata

Film- és játékletöltés Bittorrenttel, legálisan

Kütyük

Film- és játékletöltés Bittorrenttel, legálisan

Több mint 5000 film, televíziós műsor, számítógépes játék.

Végre ledőlt egy gát, és a filmkiadók (egy része) az otthoni Internet-hozzáférések sávszélességét legjobban kihasználni képes, ugyanakkor szerveroldalról minimális sávszélességet igénylő Bittorrent technika mellé ált. Amint arról mi is beszámoltunk, a Bram Cohen által kifejlesztett szoftver mögött álló cég tavaly arról nyilatkozott, hogy be kíván lépni a fizetős letöltések területére – ennek az ideje érkezett el a hét elején.

Milyen előnye van a Bittorrentnek az olyan szolgáltatásokkal szemben, mint az Apple-féle Itunes? Nos, leginkább azt érdemes megemlíteni, hogy a szoftvert több mint 135 millióan használják napjainkban (ebből körülbelül 80 millió felhasználó az Egyesült Államokban található, javuk 18 és 35 év közötti férfi) – ez pedig egy olyan hatalmas tábor, amit a jogtulajdonosok (eddig) nem érhettek el. Ezt felismerve lett az egykori ellenségből barát, amint az Doug Lee, az MGM egyik alelnökének nyilatkozatából is kiderült. A kiadó közel 100 filmet bocsátott bittorrentes terjesztése saját kínálatából.

Mennyibe kerül ez a felhasználóknak? A Superman visszatér, az eredeti Rocky és a többi, hasonló film 3-5 dollárért „kölcsönözhető”, ami azt jelenti, hogy a tartalom letöltését követő egy hónapon belül meg kell néznie az internetezőnek. Azonban amint megkezdte a film lejátszását, azt be kell fejeznie az indítást követő 24 órán belül. Teheti mindezt nagyfelbontásban (HD), mivel a szolgáltatás (amikor csak lehetséges) a lehető legjobb minőséget prezentálja. A TV-adások és a videoklipek 2 dollárért birtokolhatók, míg a játékok árai nem haladják meg a 20 dollárt.

A Bittorrent népszerűségének növekedésére jellemző, hogy időközben már hardveres megoldásokban is megjelent. Bővebb részletek itt és itt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés