Connect with us

Hirdetés

technokrata

Titkos Nokia mobilok: N60, N81 és társaik

Kütyük

Titkos Nokia mobilok: N60, N81 és társaik

Tekintsük át röviden, hogy milyen új Nokia mobilok érkeznek majd a közeljövőben!

A napokban olyan pletykák röppentek fel, miszerint a piacvezető finn gyártó már javában dolgozik legújabb N sorozatú okostelefonjának kifejlesztésén. Ez a kereskedelmi forgalomban feltehetően Nokia N60 néven debütáló smartphone várhatóan hasonló tudással rendelkezik majd, mint a nemrégiben bejelentett Nokia 6290, azonban lényeges különbség, hogy míg az utóbbi kagylóformával rendelkezik, addig az N60 hagyományos (candybar) kialakítású.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Nokia a közeljövőben egy bizonyos N81-es készüléket is be kíván majd mutatni. Ez az egyelőre meglehetősen titokzatos masina a várakozások szerint jelentősen vékonyabb a korábbi Nokia N80-nál, készülékháza pedig rozsdamentes acélból készül. Amennyiben hihetünk a pletykáknak, a Nokia N81-ben egy 3 megapixeles felbontású digitális fényképezőgép modul teljesít szolgálatot, a belső memória kapacitása pedig nem kevesebb mint 4 GB. Említést érdemel továbbá a 2,4 colos képátlóval rendelkező TFT display, mely elsősorban 320×240 pixeles felbontásáról, illetve érintésérzékeny mivoltáról ismerszik meg. A Nokia N81 hivatalos bejelentésére várhatóan idén áprilisban kerül majd sor.

Különböző források szerint valamikor nyár elején esedékes a Nokia első vadonatúj N-Gage mobil játékgépének a debütálása, ezenkívül pedig készülőfélben van még egy Nokia E63 típusjelzésű új business okostelefon is. Kémfotók jelenleg sajnos még egyik titkos újdonságról sem kerültek nyilvánosságra.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés