Connect with us

technokrata

Védett filmek: mindent nyitó kulcs az Interneten

Kütyük

Védett filmek: mindent nyitó kulcs az Interneten

Az összes nagyfelbontású, védett film másolhatóvá vált.

Még 2006 legvégén jelentette be egy magát Muslix64-nek nevező programozó, hogy ki tudta iktatni a HD-DVD-knél alkalmazott másolásvédelmi rendszert, az AACS-t (Advanced Access Content System). Ezt nem sokkal később követte a Blu-ray platform védtelenné válása is. Két héttel ezelőtt aztán a tartalomvédelmi technológia mögött álló cégek konzorciuma is megerősítette, hogy a cracker ellophatta a címkulcsokat, melyekkel képessé válhatott (egy DVD-lejátszó szoftverben levő hiba kihasználásával) kikerülni a védelmet. Nemrég pedig egy általános kulcs bukkant fel az Interneten.

A Doom9 egyik fórumtopikjában az Arnezami névre keresztelt egyik hozzászóló olyan, úgynevezett volume key-t talált a King Kong filmhez, mely minden HD DVD filmnél felhasználható. Ez azt jelenti, hogy a megfelelő kódsorozat ismeretében a tartalomvédelmi eljárás már csak díszítő elemként szolgál a korongon – annak tartalma szabadon megtekinthető, lemásolható.

Egyelőre beláthatatlan következményei lehetnek a fenti eredménynek. Mert habár az AACS frissíthető az újabb és újabb lemezek kiadásával, a már megjelent tartalmakat elég csak egyszer lemásolni (természetesen csak a video- és hangfolyamot), amik így már szabadon terjedhetnek a file-cserélő hálózatokon (az első ilyen alkalomról mi is beszámoltunk). A filmstúdióknak is el kellene gondolkodniuk az olyan, másolásvédelem-mentes tartalmak megjelentetéséről, mint amit az Apple-vezér Steve Jobs is sürgetett, illetve az egyik legnagyobb hanglemezkiadó EMI próbálgat.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek