Connect with us

Hirdetés

technokrata

Apple iPhone: a részletek még titkosak

Kütyük

Apple iPhone: a részletek még titkosak

Az Apple egyelőre nem szeretné felfedni az összes lapját.

Az amerikai FCC testület számunkra elsősorban arról ismert, hogy tőlük szokott kiszivárogni a legtöbb még be nem jelentett, vagy éppen már bejelentett mobiltelefon részletes specifikációs táblázata, illetve fényképgalériája. Most nyilvánosságra került egy tavaly októberi keltezésű levél, melyben az Apple arra kéri az FCC-t, hogy 2007. június 15-ig ne fedje fel az iPhone részleteit, azzal ugyanis komoly kár érhetné az Apple-t. Ettől függetlenül a kínai szakiknak máris sikerült lemásolniuk az iPhone-t…

Az OS X operációs rendszerre épülő készülék előlapján egy gigantikus (PDA) méretű TFT kijelző kapott helyet: a 3,5 colos képátlóval rendelkező panel 320×480 képpontos felbontású és természetesen érintésérzékeny. Újdonság, hogy a kijelző annak megfelelően automatikusan változtatja az orientációját, hogy a felhasználó függőlegesen, vagy éppen vízszintesen tartja a kezében. A hátfalban helyet kapott digitális fényképezőgép modul 2 megapixeles felbontású, vagyis segítségével maximum 1.600×1.200 képpontos fotók készíthetők.

A négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz) Apple iPhone természetesen GPRS és EDGE kompatibilis. Szerencsére a Bluetooth 2.0 és a 802.11b/g kompatibilis Wi-Fi kontroller is a készülék szerves részét képezi, mint ahogy a HTML kompatibilis böngésző alkalmazás és az elektronikus levelezési kliens is. A 115 milliméter hosszú, 61 milliméter széles és 11,6 milliméter vastag újdonság egész pontosan 135 grammot nyom a mérlegen.

A készülék várhatóan júniusban bukkan majd fel az amerikai piacokon, az európai debütálásra viszont egészen 2007 utolsó negyedévéig várnunk kell majd. A 4 GB-os alapmodell ára 499 dollár (98 ezer forint), a 8 GB-os verzió pedig 599 dollárba (118 ezer forint) kerül.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés