Connect with us

technokrata

Titkos új PDA-mobilok

Kütyük

Titkos új PDA-mobilok

Az Eten hamarosan újabb izgalmas modellekkel fog előrukkolni.

Hwang Shan-rong, a tajvani vállalat elnöke a napokban azt nyilatkozta, hogy az idei esztendő második felében mutatkozik majd be az első harmadik generációs (UMTS) Eten PDA-mobiltelefon. Emberünk sajnos semmilyen részletet sem kívánt elárulni a titokzatos újdonsággal kapcsoltban, azt azonban elmondta, hogy 2007-ben minden negyedévben várhatóan 1-2 új Eten PDA-mobil fog debütálni, melyek három nagy kategóriába sorolhatók: üzleti, fogyasztó elektronikai és ipari.

Az Eten a 2006-os esztendőt kiváló eredménnyel zárta, amiben fontos szerepe volt többek közt a cég első két Glofiish brandes, navigációs készülékének, az X500-nak, majd pedig az M700-nak. A Glofiish M700 alaphelyzetben úgy néz ki mint egy pofás designnal megáldott kéziszámítógép, vagyis ilyenkor csak a legszükségesebb kezelőszervek láthatók rajta. A felső szekciót azonban egy az egyben el lehet mozgatni jobbra, és ily módon csalogatható elő a teljes értékű QWERTY billentyűzet. Mondanom sem kell, hogy amint előtűnik a full billentyűzet, a kijelző orientációja automatikusan átvált függőlegesről vízszintesre.

A 165 gramm tömegű Glofiish M700 egész pontosan 117,5 milliméter hosszú, 59 milliméter széles és 19,8 milliméter vastag, tehát alig vastagabb a QWERTY billentyűzet nélküli Glofiish X500-nál. A négysávos (850/900/1800/1900 MHz) GSM modullal felvértezett Eten újdonság a GPRS és EDGE adatátviteli technológiákat támogatja, viszont a 3G-t és a HSDPA-t sajnos nem. A Windows Mobile 5.0 operációs rendszerű masina lelke egyébként nem más, mint egy 400 MHz-es órajelen ketyegő, Samsung SC32442 típusjelzésű mikroprocesszor. A 64+128 MB belső memória microSD (TransFlash) memóriakártyák segítségével bővíthető – természetesen akár működés közben is.

A digitális fényképezőgép modul révén maximum 2 megapixeles (1.600×1.200) felbontásban fotózhatunk, az 1.530 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor pedig egy feltöltéssel maximum 200 órás működési időt biztosít a számunkra. A 2,8 colos képátlójú TFT display QVGA (320×240 pixel) felbontású és 65 ezer színárnyalatú. A Wi-Fi (802.11b/g) és Bluetooth 2.0 kompatibilis Glofiish M700-ban többek közt egy SiRFstar III chipsetes GPS-vevő is helyet kapott.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek