Connect with us

technokrata

Ultra-olcsó új Samsung mobil

Kütyük

Ultra-olcsó új Samsung mobil

A Samsung megújította low-end kategóriás, hagyományos kialakítású mobiltelefonját.

Lassan már teljesen hozzászokunk ahhoz, hogy a Samsung szinte már minden egyes nap bejelent egy csili-vili kagylómobilt, vagy egy több megapixeles kamerás, ultra-vékony sliderphone-t, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a dél-koreai gyártó a belépőszintű kategóriás telefonok piacán is komoly erőkkel képviselteti magát. Ennek ékes bizonyítéka a most felbukkant, Samsung SGH-C140 típusjelzésű készülék.

A Samsung SGH-C130 közvetlen utódmodelljének tekinthető újdonság továbbra is candybar, vagyis teljesen hagyományos kialakítású. A mindössze 69 gramm tömegű telefon egész pontosan 104,2 milliméter hosszú, 44,2 milliméter széles és 16,2 milliméter vastag. Az említett tömegben egyébként már a 800 mAh kapacítású lítium-ion akkumulátor is benne foglaltatik, ami optimális esetben közel 500 órás készenléti időt, illetve 300 perces beszélgetési időt tesz lehetővé.

Digitális fényképezőgép nincs a készülékben, de legalább a kijelző színes és nem monokróm. A cSTN technológiára építkező, 1,5 colos képátlóval rendelkező display 128×128 képpontos felbontású és 16 bites színmélységű (65 ezer színárnyalat).

A kétnormás (GSM 900/1800 MHz) Samsung SGH-C140 a vezeték nélküli technológiák közül egyedül a GPRS Class 10-et támogatja, WAP böngészője pedig 1.2-es verziószámot visel magán. Említést érdemel továbbá az 500 férőhelyes telefonkönyv, a 200-as SMS memória, az MMS és Java támogatás, valamint a 600 KB-os integrált memória.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek