Connect with us

technokrata

LG Prada luxusmobil – megérkezett!

Kütyük

LG Prada luxusmobil – megérkezett!

Bemutatták a vadonatúj Prada mobiltelefont.

Először a tavalyi esztendő végén hallhattunk arról, hogy az LG és a Prada egy közös fejlesztésű mobil készülékkel fog megjelenni a piacon. Nos, van szerencsém bejelenteni, hogy a Prada telefon már el is készült!

A most debütált, háromnormás (900/1800/1900 MHz) GSM modullal felvértezett újdonság tulajdonképpen nem más, mint az LG KE850-es modell Prada verziója. A készülék érdekessége, hogy nem rendelkezik hagyományos billentyűzettel, kijelzője alatt pedig csak néhány fontosabb kezelőszerv kapott helyet. A Prada mobil kezelésében értelemszerűen az érintésérzékeny kijelző játssza a legfontosabb szerepet, csakúgy, mint a múlt héten debütált Apple iPhone esetében. A nagyméretű, nem kevesebb mint 3 colos képátlójú kijelző 400×240 pixeles felbontással rendelkezik.

A hátlap balfelső sarkába került a digitális fényképezőgép modul, melynek optikája Schneider-Kreuznach gyártmányú, erre azonban érdekes módon egyetlen kis felirat sem utal. Az optikától balra egy kis tükör, jobbra pedig egy LED-alapú segédfény kapott helyet, a maximális fotófelbontás 2 megapixel (1.600×1.200 képpont).

A hagyományos kialakítású Prada mobil 98,8 milliméter hosszú, 54 milliméter széles és mindössze 12 milliméter vastag. A vezeték nélküli technológiák közül ezúttal a GPRS, az EDGE és a Bluetooth 2.0 támogatott, a belső memória microSD (TransFlash) memóriakártyák révén bővíthető. Szólnunk kell továbbá még a fejlett zenelejátszóról (MP3, AAC, AAC+, WMA), az USB 2.0 interfészről, a 800 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátorról, illetve az Office dokumentumok támogatásáról.

A 600 eurós, vagyis mintegy 150 ezer forintos telefon kereskedelmi forgalmazása várhatóan a jövő hónap végén fog megkezdődni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek