Connect with us

technokrata

Ékszermobil lett a Samsung D900-ból

Kütyük

Ékszermobil lett a Samsung D900-ból

A sok drágaköves Nokia után most itt egy csili-vili Samsung mobil.

Egy osztrák ékszerész, Peter Flaggl úgy döntött, hogy érdemes lenne némileg felcsinosítani a Samsung egyik népszerű sikermodelljét, az SGH-D900-at. Emberünk nyolc napon keresztül egyedül ezzel az egy telefonnal foglalkozott, melynek felületét 18 karátos arannyal és egész pontosan 398 darab drágakővel tette igazán csillogóvá.

A Samsung Ultra Edition 12.9 (D900) vastagsága mindössze 12,9 milliméter. Ehhez egyébként (alaphelyzetben) 104 milliméteres hossz és 51 milliméteres szélesség tartozik, valamint említést érdemel még a 93 grammos tömeg.

A TFT alapokon nyugvó folyadékkristályos kijelző a mai elvárásoknak megfelelően egyrészt QVGA felbontású, vagyis 320×240 képponttal bír, másrészt pedig 18 bites színmélysége révén több mint 262 ezer színt képes megjeleníteni.

A hátlapba került digitális fényképezőgép modulra sem lehet egyetlen rossz szavunk sem, ugyanis a 3,13 megapixeles kamera segítségével akár 2.048×1.536 pixeles fényképek is készíthetők. A kamera kapcsán nem mehetünk el szó nélkül az autofókusz funkció, a LED-vaku, a sorozatfelvételi szolgáltatás, valamint a videófelvevő üzemmód mellett.

A belső memória nem kevesebb mint 80 MB-os kapacitással rendelkezik, ráadásul könnyedén bővíthető (microSD). A Samsung Ultra Edition 12.9 immár a sztereó Bluetooth headseteket (A2DP) is kezeli, a kijelzőjén megjelenő kép pedig akár televíziós készülékre is továbbítható. A készülék GPRS és EDGE kompatibilis, vagyis a vásárlóknak a 3G-ről sajnos le kell mondaniuk.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek