Connect with us

technokrata

Színesedik az új HSDPA kommunikátor

Kütyük

Színesedik az új HSDPA kommunikátor

Villámgyors Samsung kommunikátor, több változatban is.

A dél-koreai gyártó bejelentette, hogy hamarosan megkezdi az SGH-i600 kereskedelmi forgalmazását, mely készülék három különböző színváltozatban lesz kapható.

A Samsung a jelek szerint azokról sem feledkezik meg, akik sok üzenetet szoktak begépelni mobiltelefonjukon. A Samsung Ultra Messaging névre keresztelt, Samsung SGH-i600 típusjelzésű újdonság nem más, mint egy ultra-vékony kialakítással rendelkező, teljes értékű QWERTY billentyűzettel felvértezett smartphone. A Windows Mobile 5.0 szoftveres készülék 113 milliméter hosszú, 59,4 milliméter széles és 11,8 milliméter vastag, tömege pedig mindössze 95 gramm.

A 320×240 képpontos felbontású, 2,3 colos képátlójú TFT kijelző 16 bites színmélységű, vagyis 65 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni. Az előlapi, VGA (640×480 képpont) felbontású kamera elsősorban videóhívásokhoz használatos, a hátul található fő fényképezőgép (CMOS) pedig maximum 1.280×960 pixeles felbontásban tud dolgozni.

A 64+128 MB belső memóriás, microSD (TransFlash) támogatású i600-ban egy háromnormás (900/1800/1900 MHz) GSM modul kapott helyet, de ami ennél sokkalta fontosabb, hogy 3G (UMTS) támogatás mellett 3,5G (HSDPA) és 802.11b/g szabványú Wi-Fi is került a telefonba.

Az energiaellátásról egy 1.200 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor gondoskodik. Az A2DP profilnak köszönhetően a sztereó Bluetooth headseteket is támogató készülék pontos ára egyelőre ismeretlen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek