Connect with us

technokrata

Skype-on hívható magyar rádióadó

Kütyük

Skype-on hívható magyar rádióadó

Az első fecske.

A Csongrád megyében népszerű Rádió Plusz már Skype-on is fogadja hallgatóinak hívását. „A Skype internetes program adásrendszerünkbe illesztését a VOIP alapú kommunikáció lakosságban is tapasztalható széles elterjedése indokolta” – mondta Molnár Balázs, a rádió műszaki vezetője. Molnár elmondása szerint a program kiválasztásakor azt is figyelembe vették, hogy ingyenes-, így könnyen beszerezhető legyen, illetve számtalan kiegészítővel rendelkezzen. Amint arról mi is beszámoltunk már többször, számos hardver készült a Skype-hoz, a telefonkészüléktől a számítógép alapvető perifériájáig, nem is beszélve a mobiltelefonos és PDA-s alkalmazásokról.

„A fő oka az internetes telefonhívások fogadásának mégis az volt, hogy hónapról-hónapra csökkent a vezetékes telefonon érkező hívásaink száma, míg az SMS-ek, az MMS-ek valamit az e-mailek ezzel párhuzamosan emelkedtek, valamint az Internet-előfizetések számának növekedése is ennek kipróbálására késztetett minket. A tapasztalatok igen bíztatóak. Napról-napra több Skype-hívás érkezik, főként a kívánságműsorok ideje alatt. Az sem utolsó szempont, hogy ezek hangminősége sokkal jobb, még az otthoni PC-ken található alacsony árfekvésű mikrofonokkal is, mint a telefonvonalas hívásoké.” – számolt be a tapasztalatokról Molnár.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek