Connect with us

technokrata

Felrobbant a mobil – 15 milliós kár!

Kütyük

Felrobbant a mobil – 15 milliós kár!

Nem is gondolnánk, hogy egy hibás mobiltelefon milyen komoly bonyodalmat és károkat tud okozni.

Az Egyesült Államok-beli Kaliforniában található Vallejo-ban egy férfi komoly egészségkárosodást szenvedett a hirtelen lángra kapott mobil készüléke miatt. Az ötvenkilenc esztendős Luis Picaso-t az AP hírügynökség jelentése szerint másod- és harmadfokú égési sérülésekkel szállították kórházba. Emberünknek megégett többek közt a felsőteste, a háta, a jobb lába, valamint a jobb keze, de állapotát szerencsére sikerült stabilizálni a kórházban.

A baleset szombat este egy helyi szállodában történt: Picaso-nak egyszer csak felrobbant, illetve meggyulladt a zsebében tárolt mobiltelefonja. Ennek következtében lángra kapott az áldozat ruhája, majd pedig a tűz átterjedt a szoba bútoraira is, ettől aztán bekapcsolt az épület automatikus tűzoltó rendszere és nemsokára a tűzoltók is megérkeztek a helyszínre. Ők a fürdőszobában találtak rá Picaso-ra, aki a földön feküdt.

A tűz és az annak oltására használt víz nem kevesebb mint 75 ezer dolláros (15 millió forint) anyagi kárt okozott az épületben. A hatóságok nem árulták el, hogy a tüzet okozó mobiltelefon melyik gyártó terméke volt.

Nem ez az első ilyen jellegű eset, ugyanis a közelmúltban már többször is előfordult, hogy hibás mobiltelefon okozott égési sérüléseket. Az ilyen esetek többségében egyébként nem maga a készülék, hanem annak utángyártott, vagy éppen hamisított, nem éppen makulátlan minőségű akkumulátora a probléma forrása.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek