Connect with us

technokrata

McLaren Mercedes – a legolcsóbban

Kütyük

McLaren Mercedes – a legolcsóbban

A Sharp GX29-es mobilnak bemutatkozott a legfrissebb, ˝benzingőzös˝ kiadása.

A Vodafone McLaren Mercedes GX29 alaphelyzetben 94 milliméter hosszú, 46 milliméter széles és 20 milliméter vastag (86,5 köbcentiméter), miközben tömege mindössze 90 gramm. A vörös színekben pompázó szolgáltató ma debütált McLaren Mercedes telefonjai közül ez a legolcsóbb készülék.

A költséghatékonyság jegyében ezúttal egy igen csak egyszerű külső kijelzőt kapunk a pénzünkért, mely egyszerre mindössze egyetlen sornyi információt képes közölni, monokróm, felbontása pedig 72×12 pixel. A belső fő display-ben szerencsére már nem kell csalatkoznunk, hozza a szokásos Sharp minőséget: a TFT technológiájú, 1,9 colos képátlójú panel egyrészt 240×320 pixeles felbontású, másrészt pedig egész pontosan 262.144 színárnyalatú.

A beépített digitális fényképezőgép is az olcsóság jegyében fogant, hiszen felbontása nem 1, vagy 2 megapixel, hanem mindössze 0,3 megapixel (VGA). Segítségével maximum 640×480 képpontos fotók, illetve 128×96 pixeles videók készíthetők. A belső memória sajnos csak 2,1 MB kapacitással bír, ráadásul nem is bővíthető.

A Sharp GX29 további fontosabb specifikációi közé tartozik az elektronikus levelezési kliens, a negyvenszólamú polifonikus hangzás, valamint az xHTML kompatibilis böngésző alkalmazás. A kereskedelmi forgalomban várhatóan a második negyedévben debütáló Sharp újdonság egy feltöltéssel mintegy 210 perces beszélgetési időt, illetve 250 órás készenléti időt biztosít használója számára.

A Vodafone McLaren Mercedes GX29 érdekessége továbbá a rajta helyet kapott exkluzív tartalom: videófelvételek, csengőhangok és egy autóverseny játék – természetesen minden a Forma 1 jegyében. A Vodafone ezenkívül két másik F1 mobilt is bemutatott, a Vodafone McLaren Mercedes 770SH-t és a Vodafone McLaren Mercedes SGH-Z720M-et, melyekkel külön cikkekben foglalkozunk.

Megjegyzendő, hogy a Vodafone McLaren Mercedes ma este Valenciában mutatja be 2007-es versenyautóját, az MP4/22-es modellt. A csapat két pilótája idén a kétszeres F1 világbajnok Fernando Alonso és a GP2 bajnok Lewis Hamilton lesz.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek