Connect with us

technokrata

Még nem állunk készen az ingyenes mobiltelefonálásra?

Kütyük

Még nem állunk készen az ingyenes mobiltelefonálásra?

Messze még a cél, de már vannak lehetőségek.

Az Ebay által felvásárolt Skype az internetes hangtovábbítás, azaz a VoIP úttörője, legismertebb szereplője. Nagy népszerűségét annak az instant messenger programjának köszönheti, mely ingyenesen biztosít beszédalapú kommunikációt két, a szoftverrel rendelkező internetező számára. Sőt, lehetőség van akár vezetékes vagy mobil hálózatba is hívást kezdeményezni, onnan hívásokat fogadni.

Az igazi áttörés az lenne, ha az alkalmazás feltelepíthető lenne magukra a mobiltelefonokra is, így a beszélgetéseinkért nem perc-, hanem adatforgalmi díjat kellene fizetnünk. És habár a Skype nemrég rántotta le a leplet azon szoftververziójáról, melyet kifejezetten a harmadik generációs (3G) Nokia telefonokhoz készített, és amely egy brit hálózaton keresztül már használható is, ez ma még (sajnos) legtöbbünknek csak egy jövőbeli lehetőség.

Ennek oka pedig nem a lassú fejlesztés vagy a Skype rugalmatlansága – a mobil VoIP beszélgetések azért nem valósulhattak meg mindmáig, mert a mobilhálózatok tulajdonosai (voltaképp érthető okokból) nem alkalmazkodtak még a trendhez. A legtöbb, adatforgalmat is kínáló előfizetési csomag nem olcsó, vagy ha az, (szűkös) adatforgalmi korlátot tartalmaz, számolt be tapasztalatairól a cég képviseletében Eric Lagier a Las Vegas-i Consumer Electronics Show-n. Lagier szerint el szeretnék kerülni azt a helyzetet, hogy míg azt állítják: a Skype ingyenes, a felhasználók hónap végén hatalmas számlával találják szembe magukat a szélessávú adatforgalom miatt.

A már fent említett brit szolgáltató, a 3 azon ritka cégek egyike, melyek idejekorán ragadják meg a lehetőséget. Mindössze havi 5 fontért (ez durván 1800-2000 forint egy hónapban) az előfizető korlátlan mennyiségben kezdeményezhet vagy fogadhat Skype hívásokat, mivel az összegért adatkorlátmentes Internet-hozzáférést kap a szolgáltatást igénybe vevő. Lagier szerint az ilyen kezdeményezéseken keresztül a korán észlelő szolgáltatók nyomást gyakorolhatnak a nagyobbakra, hogy azok újragondolják vezetékmentes szélessávú tarifákkal kapcsolatos árképzési stratégiájukat.

Persze nem csak a Skype az egyetlen szereplője szoftveroldalról a piacnak. Az itthon talán egyáltalán nem ismert Truphone – mely szintén Nagy-Britanniában működik – saját internetes szoftvert kínál Nokia telefonokra, melyet az érdeklődők ingyenesen tölthetnek le a cég oldaláról. Ezzel a cég azokat a telefonokat célozza meg, melyek rendelkeznek Wi-Fi hozzáféréssel (ilyenek az N-széria modelljei). Hátránya ennek a megoldásnak, hogy amint a felhasználó kisétál a Wi-Fi hotspot hatósugarából, azonnal megszakad a kapcsolat.

Ilyen mobiltelefonokkal egyébként a Skype is népszerűsíti magát: itt olvasható az Asus termékéről szóló ismertetőnk, itt pedig a Netgear készülékéről szóló tesztünk.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek