Connect with us

technokrata

A roamingdíjak nyártól akár 50 százalékkal is csökkenhetnek

Kütyük

A roamingdíjak nyártól akár 50 százalékkal is csökkenhetnek

Mindenki egyetért abban, hogy legyen szabályozás – mihamarabb.

Már nyáron életbe léphet az az európai uniós rendelet, amely lehetővé teszi a nemzetközi mobiltelefonálási díjak csökkenését – vélték annak a tanácskozásnak a résztvevői, amelyet január 11-én, csütörtökön Brüsszelben, az Európai Parlamentben szerveztek a témáról.

Legkedvezőbb esetben az úgynevezett barangolási díjak (roaming) a fogyasztók számára nyártól akár 50 százalékkal is csökkenhetnek – mondta el a tanácskozást követően Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke, aki jövőre a 33 európai szabályozó hatóságot tömörítő szövetség elnöke is lesz.

A meghallgatáson az Európai Bizottság, az Európai Parlament képviselői, a tagállami szabályozó hatóságok, európai fogyasztóvédelmi szervezetek és az iparág képviselői vettek részt. Viviane Reding távközlési és médiaügyekért felelős biztos asszony elmondta – az Európai Bizottság javaslatának megfelelően szükségesnek tartja a barangolási tarifák nagy- és kiskereskedelmi árának szabályozását és a rendelet mielőbbi életbe léptetését.

Pataki Dániel az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy az uniós szereplők között egyelőre vita van abban, hogy legyen-e átmeneti időszak a nagy- és kiskereskedelmi szabályozás bevezetése között: Magyarország is azon a véleményen van, hogy a kiskereskedelmi szabályozást csak három-hat hónappal a nagykereskedelmi után vezessék be, ha az utóbbi nem eredményezi a várt árcsökkentést.

Nincs egység emellett még abban sem, hogy maximált árat írjon-e elő az unió vagy átlagos nagykereskedelmi árat, amelyet egy mindenki által alkalmazható normaár egészítene ki. Ez utóbbi változatot támogatja jelenleg a többségi és a magyar vélemény is. Mindenki egyetért azonban abban, hogy legyen szabályozás, és a fogyasztóknak az az érdeke, hogy az mielőbb életbe léphessen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek