Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nokia N93i: az új nagyágyú!

Kütyük

Nokia N93i: az új nagyágyú!

A finnek felfrissítették multimédiás csúcsmobiljukat.

A rengeteg pletyka és kémfotó után most már végre hivatalosan is bemutatkozott a különböző okok miatt sokat kritizált Nokia N93 utódmodellje. A Las Vegas-i CES 2007 szakkiállítás keretein belül debütált Nokia N93i egyrészt módosított külsőt kapott, másrészt pedig a belső tartalmát is némileg továbbfejlesztették.

A tavaly érkezett Nokia N93 korántsem tartozik a kis méretű és ultra-könnyű készülékek közé és nincs ez másképp a vadonatúj Nokia N93i esetében sem, azonban pozitívum, hogy legalább némileg kisebb és könnyebb lett az új jövevény. Míg az eredeti Nokia N93 118×55,5×28 milliméteres méretekkel rendelkezett, addig a Nokia N93i már ˝csak˝ 108 milliméter hosszú, 58 milliméter széles és 25 milliméter vastag. A készülék ezenkívül némi fogyókúrán is átesett, melynek eredménye, hogy 188 grammos tömege 163 grammra mérséklődött.

A készülékben egy 2,4 colos képátlójú TFT kijelző teljesít szolgálatot, mely 16 millió színárnyalatot tudhat magáénak. A kamera fontosabb specifikáció közé tartozik a 3,2 megapixeles (2.048×1.526 képpont) felbontás, a Carl Zeiss lencse, a háromszoros optikai zoom és a VGA (640×480 pixel) videórögzítés.

A vezeték nélküli adatátviteli technológiák közül a jó öreg IrDA-n, Blueooth-on és GPRS-en kívül az EDGE, a 3G és a Wi-Fi (802.11b/g) is támogatott. A háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz), sztereó FM rádiós (Visual Radio) készülékből a TV-kimenet sem hiányzik.

Az 1 GB-os miniSD memóriakártyával szállított, tükröződő fedlapú Nokia N93i kezdőára 600 euró körül fog alakulni – a forgalmazás várhatóan még ebben a negyedévben megkezdődik.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés