Connect with us

technokrata

Kárpátalja a világhálón

Kütyük

Kárpátalja a világhálón

A virtuális térben (is) mind nagyobb érdeklődés mutatkozik Kárpátalja iránt.

„Portálunkat 2002 novemberében indítottuk. Nagy fába vágtuk a fejszénket, hisz azt tűztük ki célul, hogy mindaz, ami Kárpátaljával kapcsolatosan érdekes lehet a vidékünk iránt érdeklődők számára, az felkerüljön a világhálóra. No persze nem egyszerre, hanem fokozatosan.” – mondta Szoboszlai István, a Kárpátinfo főszerkesztője – „Elkészítettük a települések, a járások bemutatkozó oldalait, bőséges fényképanyaggal illusztrálva bemutatjuk a vidék jellegzetes természeti látnivalóit (pl. a Sipot vízesést), történelmi emlékhelyeinket (pl. a munkácsi várat). Némelyikről rövid videofilm készült, amely szintén megtekinthető az Interneten (Szinevéri-tó).”

„Múzeumok, tájházak, emléktáblák, turistaútvonalak, majd vendégházak és motelek – ez utóbbiak elérhetőségét is közölve – bővítik a palettát. Emellett hozzákezdtünk a megyében működő alkotók – művészek, írók, költők, illetve az általuk megalakított alkotó egyesületek bemutatkozó oldalainak elkészítéséhez. Ezzel párhuzamosan felkerülnek az Internetre a Kárpátalján működő civil szervezetek is, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megadva pontos elérhetőségüket, megjelölve legfontosabb céljaikat és törekvéseiket, felvegyék a kapcsolatot a világ más, távolabbi vidékein működő hasonló profilú intézményekkel. De aki ásványvizeinkről, szanatóriumainkról, vagy az itteni horgászati-vadászati lehetőségekről, esetleg hagyományos ételeinkről, vagy akár tájjellegű borainkról szeretne megtudni bővebbet, annak szintén azt ajánljuk, hogy keresse fel oldalainkat.” – mondta Szoboszlai.

A Kárpátinfo mindezek mellett naponta jelentkezik friss hírekkel, tudósításokkal, beszámol a megyében és az országban zajló legfontosabb eseményekről. Ma már naponta százak keresik fel a portált és több ezer oldalt tekintenek meg, hogy tájékozódjanak az itteni fejleményekről. Ebben segítenek eligazodni a Kárpátinfo hetilap és más helyi újságok fontosabb cikkei, melyek szintén helyet kapnak portálunkon, a világhálón.

A jobb áttekinthetőség érdekében a nagyobb témakörök külön domaint kaptak. Az internetes, napi friss információval szolgáló újság, a www.karpatinfo.net címen található, míg például a turizmussal kapcsolatos témákról – várak, múzeumok, szálláshelyek, történelmi és természeti látnivalók – a www.karpataljaturizmus.net címen lehet bővebben olvasni.

A világhálóra felkerült hatalmas képanyag – több mint kilencezer felvételről van szó – témánként csoportosítva a www.karpataljakepek.net címen található meg. Akik szeretnék elmondani véleményüket a cikkekkel kapcsolatban, vagy másokkal is megosztani kárpátaljai látogatásuk során tapasztaltakat, illetve „csak” beszélgetni szeretnének: www.karpataljaforum.net.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek