Connect with us

Hirdetés

technokrata

GPS és TV-vevő az új csúszkamobilban

Kütyük

GPS és TV-vevő az új csúszkamobilban

Első ránézésre talán nem is gondolnánk, hogy mi minden rejlik ennek a kis készüléknek a belsejében.

Az LG Electronics a napokban Dél-Koreában jelentette be legfrissebb mobiltelefonját, az LG SB190 típusjelzésű készüléket. Ennek az újdonságnak a designja leginkább a gyártó közelmúltban debütált csokitelefonjainak kialakítására hasonlít, azonban lényeges eltérés, hogy a készülék vastagsága némi gyarapodáson ment keresztül. Ez elsősorban annak a következménye, hogy az LG SB190 belsejében többek közt egy integrált GPS navigációs modul is helyet kapott, ezenkívül pedig a beépített digitális TV tuner mellett sem mehetünk el szó nélkül. Ez utóbbi egyébként nem a DVB-H, hanem a DMB szabványt támogatja.

A divatos formájú, szétcsúsztatható kialakítású LG SB190-ből ezúttal kimaradt a már jól ismert érintőgombos kezelőfelület, vagyis ezúttal be kell érnünk néhány hagyományos nyomógombbal. A vizuális megjelenítésről egy 2 colos képátlóval rendelkező, TFT technológiájú folyadékkristályos kijelző gondoskodik, mely a mai elvárásoknak megfelelően QVGA, azaz 320×240 képpontos felbontással rendelkezik, 18 bites színmélysége pedig mintegy 262 ezer színárnyalat megjelenítését teszi lehetővé. A hátfalban elhelyezett, LED-vakus digitális fényképezőgép (CMOS) segítségével maximum 1,3 megapixeles felbontású fotók készíthetők, de természetesen a videórögzítő funkció sem hiányzik a kamerából.

A fejlett MP3- és videólejátszó funkciókkal, illetve hatvannégy szólamú polifonikus csengőhangokkal felvértezett LG csúszkamobil újdonság pontos méret- és tömegadatait egyelőre sűrű homály fedi, mint ahogy jelenleg még azt sem lehet tudni, hogy a készülék milyen áron debütál majd a kereskedelmi forgalomban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés