Connect with us

technokrata

Csak úgy repkednek a milliók és milliárdok

Kütyük

Csak úgy repkednek a milliók és milliárdok

Kína: a mobiltelefon hamisítók és a világ legnagyobb mobil előfizető táborának az országa.

A legfrissebb híradások szerint Kínában egyetlen hónap (november) alatt több mint 6 millióval növekedett a mobil előfizetők száma, így jelenleg már több mint 455 millió ügyféllel rendelkeznek a kínai mobil operátorok. A január és november közötti időszakban közel 62 millió új előfizetőt regisztráltak az óriási népességgel rendelkező országban, így nem csoda, hogy a mobilgyártók mostanság egyre nagyobb figyelmet szentelnek Kínának. Az elmúlt hónapban egyébként mintegy 38 milliárd SMS-t küldtek egymásnak a kínaiak, ami napi szinten előfizetőnként 2,81 rövid szöveges üzenetet jelent.

Az ITU (International Telecommunication Union) által a közelmúltban publikált World Society Report 2006 tanulmány szerint alig két esztendő múlva, vagyis 2008-ban világszerte már több mint 3 milliárd mobiltelefonos lesz.

Az egyik legdinamikusabb fejlődésnek Kínában lehetünk tanúi, mely ázsiai országban 2000-ben még csak 85,2 millió, 2005-ben viszont már nem kevesebb mint 393,4 millió mobilost regisztráltak a szolgáltatók. Hasonló mértékű expanzió megy végbe Oroszországban is: ebben az országban 2000-ben alig 3,2 millió, 2005-ben pedig már 120 millió mobil előfizető volt.

A kétmilliárdodik GSM előfizetőt egyébként idén nyáron regisztrálták – a legutóbbi egymilliárdos bővülés mindössze két és fél évig tartott. Az új előfizetők mintegy 82 százaléka fejlődő országokban él. Érdekes adat továbbá, hogy jelenleg 213 országban van GSM szolgáltatás és percenként átlagosan 1.000 új előfizetést kötnek a mobil operátorok.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek