Connect with us

Hirdetés

technokrata

Brutálisan szép mobil kijelző – óriási felbontással!

Kütyük

Brutálisan szép mobil kijelző – óriási felbontással!

A mobiltelefonokba szánt kijelzők piacán mostanság egyre keményebb harcoknak lehetünk tanúi.

A mobil kijelzők szegmenségben két irányba mozdulnak el a gyártók: az egyik irány a panelek vastagságának minimálisra történő lecsökkentése, a másik pedig a felbontás növelése. A Hitachi Display most egy az utóbbi fejlesztési iránynak megfelelő újdonsággal rukkolt elő.

A vállalat munkatársai bemutatták a világ jelenlegi legnagyobb felbontású, kifejezetten mobiltelefonokba szánt kijelzőjét. A panelnek már a fizikai méretei is igen csak lenyűgőzőek, ugyanis a képátló ezúttal nem kevesebb mint 2,9 col. De ami talán ennél is sokkalta érdekesebb, hogy a display felbontása 800×480 képpont!

˝A felhasználóknak immár a telefonjukon sem kell oldalra szkrollozniuk, ha éppen egy eredetileg személyi számítógépes monitorokra optimalizált megjelenésű weboldalt böngésznek a készüléken˝ – nyilatkozta a vállalat egyik képviselője a hivatalos bejelentés kapcsán. Emberünk elmondta, hogy a 800×480 pixel mintegy ötször nagyobb képpont számot jelent a manapság széles körben használatos QVGA, vagyis 320×240 pixeles kijelzőkhöz képest.

A hagyományostól eltérően nem TFT LCD, hanem IPS LCD technológiájú kijelző mind vertikális, mind pedig horizontális irányban 170 fokos látószöggel rendelkezik, vagyis képe gyakorlatilag minden irányból jól látható. A 400:1 kontrasztarányú display fényereje egyébként 250 dc/m2.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés