Connect with us

technokrata

Újabb karácsonyi rekord született

Kütyük

Újabb karácsonyi rekord született

Ahogy az várható volt, a különböző mobiltelefonos üzenetküldő szolgáltatások idén karácsonykor is roppant népszerűek voltak az előfizetők körében.

Karácsony három napja alatt dupla annyi MMS-t küldetek a Pannon-osok mint tavaly, az SMS-forgalom pedig negyedével nőtt. Egy átlagos hétköznaphoz viszonyítva az ünnepek alatt a képes-hangos üzenetek, az MMS-ek száma négyszeresére, a szöveges üzenetek száma pedig ötszörösére emelkedett.

A hanghívások számában nem volt jelentős változás az elmúlt évekhez képest. Újdonság a videohívás, mely egyre népszerűbb, ráadásul 2007. január végéig ingyenes a használata a Pannon hálózatában hazánkban. A fejlesztéseknek köszönhetően már Magyarország 43 településén elérhető a videotelefonálást lehetővé tevő harmadik generációs hálózat.

Ahogy az a Gartner piackutató cég egyik legfrissebb jelentéséből kiderül, az SMS népszerűsége továbbra is töretlenül növekszik, gyakorlatilag a világ összes régiójában. A Gartner adatai szerint 2005-ben mintegy 936 milliárd rövid szöveges üzenetet küldtek egymásnak a mobilosok, az előrejelzések pedig azt mutatják, hogy 2010-re ez a forgalom közel a 2,5-szeresére fog növekedni.

A gyorsasági SMS-írási világrekord egyébként legutóbb idén novemberben dőlt meg. A mindössze tizenhat éves Ang Chuang Yang alig 41,52 másodperc alatt vitte be mobiltelefonján a következő, előre meghatározott szöveget: ˝The razor-toothed piranhas of the genera Serrasalmus and Pygocentrus are the most ferocious freshwater fish in the world. In reality they seldom attack a human˝.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek