Connect with us

technokrata

Lehet még ennél is kisebb?

Kütyük

Lehet még ennél is kisebb?

Megérkezett minden idők egyik legparányibb mobiltelefonos headsete.

Az Argard nevezetű cég bemutatta legfrissebb fejlesztését, mely nem más, mint egy rendkívül kis méretekkel és tömeggel rendelkező mobil headset. Az Argard M10 típusjelzésű újdonságot a legtöbb hagyományos headsettől eltérően nem a fülünkre kell akasztani, hanem egyszerűen csak be kell dugni a hallójáratunkba.

A készülék tömege mindössze 5 gramm, vagyis elmondható, hogy használója alig érzi, hogy valamit a fülében hord. Az Argard M10 fizikai méreteire sem lehet egyetlen rossz szavunk sem: a headset 23 milliméter hosszú, 22 milliméter széles és 31,5 milliméter vastag.

Az ilyen kis méretű headsetek kapcsán mindig az az ember félelme, hogy a működési idő minden bizonnyal csak néhány óra. Nos ez esetben az Argard fejlesztőinek sikerült olyannyira lecsökkenteni a fogyasztást és egy olyan nagy kapacitású, ám mégis kis méretű akkumulátort behelyezni a készülékbe, hogy a készenléti idő nem kevesebb mint 100 óra, a beszélgetési idő pedig maximum 3 óra lehet.

Az Argard M10 a Bluetooth vezeték nélküli technológia 1.2-es verzióját támogatja és maximum 10 méteres körzetben képes kommunikálni a vele kompatibilis mobiltelefonokkal. A különböző méretű füldugókkal szállított headset újdonságon mindössze két gomb kapott helyet: az egyikkel a hívásokat lehet kezelni, a másikkal pedig a hangerőt állíthatjuk. A gyári csomagban egyébként többek közt egy rendkívül elegáns, headset dokkoló (töltő) állomást is találunk.

Az Argard M10 várható ára egyelőre ismeretlen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek