Connect with us

Hirdetés

technokrata

Többé nem robbannak fel az akkumulátorok

Kütyük

Többé nem robbannak fel az akkumulátorok

Újfajta Panasonic védelem túlmelegedés ellen.

A Panasonic állítása szerint egy olyan új, lítium-ionos akkumulátort fejlesztettek ki, mely még akkor sem melegszik túl, ha rövidzár lép fel az eszközben. Ez annak köszönhető, hogy a japán vállalat mérnökei egy magas hőmérsékletnek ellenálló réteget tettek az akkumulátorcella belsejébe, közvetlenül az anódot a katódtól elválasztó rétegre.

Általában ez az elválasztó elem tehető felelőssé a működés közben kialakuló rövidzárlatokért. Amennyiben megsérül, az anód és a katód közvetlen elektromos kapcsolatba kerülhet, így az elvártnál jóval nagyobb hőemelkedés következhet be – szélsőséges esetekben ez oda vezethet, hogy az akkumulátor kigyulladhat vagy felrobbanhat. A Panasonic most bemutatott szigetelőrétegével azonban ezek a jelenségek többé nem fordulhatnak elő, állítja az elektronikai óriás.

Akira Kadota, a cég tokiói részlegének szóvivője úgy nyilatkozott a hét elején, hogy a speciális energiaforrás már készen áll a tömeggyártásra – a termelést a Matsushita Battery Industrial nevű leányvállalat fogja megkezdeni (az MBI Japán egyik legnagyobb gyártója ezen a piacon). A termék ára nem ismert, és a hétköznapi felhasználó számára valószínűleg jó ideig ismeretlen is marad – a Panasonic ugyanis nem kívánja direkt csatornákon keresztül értékesíteni az akkumulátort. A kis energiaforrások a nagytételben vásárló, elektronikai eszközöket előállító vállalatok számára lesznek majd elérhetőek. Azt azonban Kadota is elismerte, hogy a jelenlegi akkumulátoroknál drágább lesz, de a szóvivő azt állította, hogy amennyiben nagyobb mennyiségre kapnak megrendelést, megpróbálnak egy olcsóbb változatot is előállítani.

Amint arról mi is számos alkalommal írtunk, az ősszel a Sony gyártási hibás akkumulátorai gyakorlatilag letarolták a mobil számítógépek iparát: szinte az összes nagy márkanév érintett volt az ügyben. A széles körben alkalmazott energiaforrások ugyanis a cellákba került fémforgácsok okozta rövidzárak miatt túlhevülésre voltak hajlamosak, sőt, olyan esetek is napvilágot láttak, amikor kigyulladt vagy felrobbant egy notebook (egy, a jelenséget igen látványosan bemutató videó itt tölthető le). A közel 10 milliós nagyságrendű visszahíváshoz ráadásul a japán Sanyo Electric is kénytelen volt betársulni – kiderült, hogy a szigetországbeli elektronikai vállalat szintén olyan akkumulátorokat hozott létre, melyek rendellenes működésre voltak hajlamosak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés