Connect with us

Hirdetés

technokrata

Személyes titkaink a világ előtt – népszerűek a blogok

Kütyük

Személyes titkaink a világ előtt – népszerűek a blogok

Az internetezők 85 százaléka tudja, mi az a blog, rendszeresen viszont csupán 5 százalék olvas ilyen jellegű tartalmakat.

Már a mindennapokban is egyre többet lehet hallani blogokról, ennek megfelelően az internethasználók körében viszonylag jól ismert a fogalom: az internetező férfiak 89, míg a nők 81 százaléka tudja, mi az a blog – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Ennél jóval kisebb azoknak a tábora, akik szorosabb kapcsolatba is kerültek mások személyes internetes naplóival: a legalább hetente netezőknek mindössze kétötöde olvas alkalmanként valamilyen blogot, a rendszeres olvasók aránya pedig csupán 5 százalék.

Az NRC Piackutató most végzett felmérésből kiderül, hogy a blogok – az online fórumokhoz hasonlóan – az Internet hasznos és szórakoztató funkcióját egyaránt betölthetik. Az olvasók 49 százaléka szórakozásra, 42 százaléka információszerzésre, 15 százaléka pedig egyenesen szakmai ismereteinek bővítésére használja a blogokat. Az internetes naplók közösségépítő funkciója egyelőre csupán a látogatók 6 százalékát vonzza, bár a hozzászólás lehetősége elősegítheti az azonos érdeklődésű, egy-egy témával kapcsolatban hasonló véleménnyel bíró csoportok létrejöttét.

A férfiak és a nők, valamint a különböző életkorú internetezők körében közel azonos a blogolvasók aránya, jelentős különbség mutatkozik azonban az egyes demográfiai csoportok között az olvasott naplók jellegét illetően. A blogolvasók 57 százaléka, leginkább a nők és a fiatalok kíváncsiak a személyes, úgynevezett én-blogokra. A politikai blogok elsősorban a férfiak és a 40 évnél idősebbek körében népszerűek, tematikus blogokat 40, hírblogokat 35 százalék szokott olvasni.

Bár a blogolás lényege, hogy bárki a világ elé tárhatja gondolatait és érzéseit, az olvasók mintegy kétharmada nem ismerősei, hanem közismert emberek blogjait látogatja. Ez annak ellenére is így van, hogy szinte mindenki úgy gondolja, e blogok bejegyzéseit nem, vagy legalábbis nem mindig a blog gazdája írja.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés