Connect with us

Hirdetés

technokrata

Robbanásveszélyben a telefonok!

Kütyük

Robbanásveszélyben a telefonok!

Hibás mobil akkumulátor = robbanásveszély.

A legnagyobb japán mobil operátor, az NTT DoCoMo bejelentette, hogy nem kevesebb mint 1,3 millió mobiltelefont kényszerül visszahívni, az azokba szerelt akkumulátorok gyenge minősége miatt. Az érintett készülékek (D902i, D902iS, D903iS) a Mitsubishi gyártósorain készültek és egytől egyig Sanyo akksi található bennük.

A Sanyo közlése szerint adott esetben előfordulhat, hogy töltés közben felrobbannak a hibás akkumulátorok – az NTT DoCoMo eddig tizennyolc ilyen konkrét esetről tud. Az operátor számára ez a történet becslések szerint mintegy 8,5 millió eurós veszteséget fog okozni. Ilyen és ehhez hasonló esetek egyébként már korábban is előfordultak, ekkor viszont általában az utángyártott, vagy hamisított, tehát nem gyári akkumulátorok okoztak galibát.

Az említett modellek közül a Mitsubishi D902iS elsősorban fejlett multimédiás szolgáltatásairól ismerszik meg. Az átlagnál mindenképpen nagyobb (110x49x19,9 milliméter) és nehezebb (124 gramm) telefonban egy óriási, egész pontosan 2,8 colos képátlójú TFT display teljesít szolgálatot. A nagy fizikai méret mellé természetesen nagy felbontás párosul, konkrétan 240×400 pixel.

A D902iS révén maximum 4 megapixeles felbontású fényképek készíthetők, a képstabilizátornak köszönhetően pedig még rossz fényviszonyok, gyenge megvilágítás mellett is garantált, hogy a fotók nem mozdulnak be. Videózás tekintetében létezik már nem is egy, ennél jobb minőségű telefon, de azért a 320×240 pixeles felbontás melletti 30 képkocka/másodperces sebességet sem szabad lenézni. Az előlapi kiegészítő kamera elsősorban videóhívásokhoz használatos, ennek megfelelően felbontása mindössze 0,1 megapixel.

Végül, de nem utolsó sorban szólnunk kell még a miniSD (Secure Digital) bővíthetőségről, az USB csatlakoztathatóságról, az infravörös portról, a vonalkód leolvasó funkcióról, illetve a Symbian operációs rendszerről.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés