Connect with us

technokrata

Fotógaléria: Nokia 6085 – divatos és olcsó

Kütyük

Fotógaléria: Nokia 6085 – divatos és olcsó

Lefotóztuk a Nokia egyik elérhető árú új kagylómobilját.

Amikor a Nokia mai budapesti sajtótájékoztatóján a 6300 és a 6290 mellett egy harmadik, clamshell formájú telefonra lettem figyelmes, egyből arra gondoltam, hogy az csak a Wi-Fi és UMA támogatású Nokia 6086 lehet. Később aztán kiderült, hogy ez a készülék nem a 6086, hanem az ahhoz megszólalásig hasonló, de Wi-Fi mentes Nokia 6085.

A Nokia 6085 tervezésénél a gyártó szerint könnyű használatra, a modern technológiára, és a tartósságra helyezték a hangsúlyt. A négysávos Nokia 6085 adók és kedvezmények nélküli ára 175 euró körül mozog majd, szállítása pedig mostanság kezdődik meg. A fekete változat mellett a Nokia 6085 friss színekben, többek között aranyló homokszínben, rózsaszínben, és ezüstös szürkében is megjelenik.

A Nokia 6085 jól olvasható, nagy színes kijelzővel bír, mely 262 ezer színárnyalatot jelenít meg. A borításon található, kék fénnyel megvilágított kijelzőről a telefon kinyitása nélkül is kényelmesen leolvasható a hívó neve, a pontos idő, és az akkumulátor állapota. A Nokia 6085 bővíthető memóriájú, beépített kamerát tartalmaz, így a jeles családi eseményeken, például egy focimeccse,n vagy egy táncpróbán mindig kéznél lesz egy videokamera. A zeneszeretők a Nokia 6085 a vezeték nélküli Bluetooth fülhallgatóval kényelmesen használható, beépített zenelejátszóját és FM rádióját, illetve sztereó audio-streaming szolgáltatását kedvelik majd.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek