Connect with us

Hirdetés

technokrata

Már ilyen is van: itt az okos csoki!

Kütyük

Már ilyen is van: itt az okos csoki!

Hogyan okosítható egy csoki? Mi most megmutatjuk!

Természetesen nem arról van szó, hogy a Tibi csokinak megpróbáljuk elmagyarázni a másodfokú egyenlet megoldó képletét, hanem csupán arról, hogy az LG Electronics ˝csokigyára˝ elkészítette az eddigi legnagyobb tudású Chocolate Phone-t. A Dél-Koreában bejelentett, LG KC1 névre keresztelt készülék a smartphone, vagy tán leginkább a PDA-mobil kategóriába tuszkolható be. Lássuk hát röviden, hogy pontosan mit is tud!

A dél-koreai gyártó legfrissebb újdonsága candybar, vagyis hagyományos kialakítással rendelkezik, és elsőre akár egy hétköznapi kéziszámítógépnek is nézhető. Alaposabban szemügyre véve a készüléket, kiderül, hogy a nagyméretű érintőkijelző alatt a szokásos kezelőszervek (navigációs- és híváskezelő gombok) mellett szám/karakter billentyűk is vannak. Ebből már könnyen kikövetkeztethető, hogy a készülékben többek közt egy hagyományos mobiltelefon is helyet kapott.

Érdekesség, hogy a készülék fedlapja fekete-, a hátlapja viszont már fehércsokiból készült. A CDMA szabványú LG KC1 hátulsó szekciójában egy 2 megapixeles felbontású, videófelvevős digitális fényképezőgép modul található, mely vakut sajnos nem kapott. A kijelző felett egyébként egy második kamerát is elhelyeztek a fejlesztők, még pedig a videóhívás funkció miatt.

A Windows Mobile 5.0 szoftveres okosság TFT LCD-je 2,8 colos képátlón 320×240 pixelt (QVGA) és 65 ezer színárnyalatot vonultat fel. A wireless technológiák közül ezúttal többek közt a Bluetooth és az igen csak egzotikus Mobile Wimax támogatott.

Az LG KC1 várható ára egyelőre ismeretlen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés