Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nokia N95: késni fog a szupermobil

Kütyük

Nokia N95: késni fog a szupermobil

Ezúttal sajnos egy nem túl jó hírrel szolgálhatunk a Nokia legnagyobb felbontású kamerás mobiljával kapcsolatban.

Mint ismeretes, a Nokia az N95 szeptemberi hivatalos debütálásakor azt mondta, hogy a készülék előreláthatólag 2007 első negyedévében fog forgalomba kerülni, ami ugyebár a január-március közötti időszakot jelenti. A Nokia N95 októberi hazai bejelentésekor a gyártó egyik munkatársa már egy esetleges áprilisi piaci debütálásról tett említést, most pedig már a Nokia weboldalán is az olvasható, hogy az N95 csak a jövő év második negyedévétől kezdve lesz kapható. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy a 2007 Q2 ez esetben nem júniust, hanem áprilist jelent…

A Nokia N95-ben egy minden korábbi Nokia telefonénál nagyobb felbontású digitális fényképezőgép lakozik: a készülék Carl Zeiss optikás kamerájával akár 5 megapixeles felbontású fotókat is készíthetők, a vele lőtt videók pedig – a gyártó szerint – a DVD-ékéhez hasonló minőséggel (30 fps) bírnak. Az elkészült fényképek és videók nem csak a telefon kijelzőjén, hanem akár egy hagyományos televíziós készüléken is megtekinthetők, ugyanis többek közt TV-kimenet is került a kis masinába.

A Nokia N95 TFT technológiájú LCD-je egyrészt nagy méretéről, másrészt nagy felbontásáról és színmélységéről ismerszik meg. A 2,6 colos képátlóval rendelkező display 240×320 pixelt, illetve 16 millió színárnyalatot tudhat magáénak.

A finnek természetesen a digitális zenék szerelmeseiről sem feledkeztek meg, melynek ékes bizonyítéka a fejlett MP3/AAC lejátszó, a 3D hangzás, illetve a standard 3,5 milliméteres audio csatlakozó.

A Symbian operációs rendszerű Nokia N95 nem csak a GPRS, EDGE és 3G (UMTS) hálózatokban használható, hanem akár 3,5G (HSDPA) és Wi-Fi (802.11b/g) adatátvitelre is képes. A kétirányban is szétcsúsztatható smartphone kapcsán említést érdemel továbbá az integrált GPS-vevő, az UPnP, Bluetooth 2.0 és USB 2.0 kompatibilitás, a MiniMap böngésző alkalmazás, a nagy teljesítményű 3D grafika, a 160 MB-os belső memória, illetve a microSD memóriakártyás bővíthetőség.

A 120 gramm tömegű telefon alaphelyzetben 99x53x21 milliméteres méretekkel rendelkezik. A Nokia N95 kezdőára 550 euró, vagyis mintegy 140 ezer forint körül fog alakulni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés