Connect with us

technokrata

Kémfotókon az i-mate K-Jar PDA-mobil

Kütyük

Kémfotókon az i-mate K-Jar PDA-mobil

A jelek szerint érkezőben van egy újabb nagytudású PDA-mobiltelefon.

Az alábbi kémfotón az i-mate legfrissebb, mindeddig hivatalosan be nem jelentett újdonsága látható. A valamilyen szinten a Jasjar utódmodelljének tekinthető, bár 3G-t sajnos nélkülöző i-mate K-Jar készülék alaphelyzetben szinte teljesen úgy néz ki, mint bármelyik hagyományos kéziszámítógép, hiszen ilyenkor csak a kijelző, illetve a fontosabb kezelőszervek látszanak rajta. A K-Jar fedlapja azonban pillanatok felhajtható és így már a teljes értékű QWERTY billentyűzetet is megpillanthatjuk. Ezen túlmenően a készülék fedlapja nem csak felhajtható, hanem egyben el is forgatható.

A 2,8 colos képátlóval rendelkező TFT folyadékkristályos kijelző QVGA, vagyis 320×240 pixeles felbontással rendelkezik, 65 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni, no és persze érintésérzékeny. A számítási feladatok elvégzése egy Texas Instruments-féle OMAP750-es mikroprocesszora van bízva, mely chipnek azonban mindeddig ismeretlen a pontos órajele. A belső memória áll egyrészt 64 MB RAM-ból, másrészt pedig 128 MB ROM-ból, és természetesen memóriakártyák segítségével egyszerűen bővíthető.

A GSM/GPRS szabványú, Windows Mobile 5.0 operációs rendszerű i-mate K-Jar minden további nélkül használható Wi-Fi (802.11b, 802.11g) hálózatokban és Bluetooth wireless kontrollerrel is fel van vértezve.

A hivatalos bejelentés időpontja, illetve a várható ár egyelőre ismeretlen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek