Connect with us

technokrata

Junk, spam e-mail – végre vége van?

Kütyük

Junk, spam e-mail – végre vége van?

E-mailhitelesítés, immár ingyen.

Még hétfőn jelentette be a redmondi vállalat, hogy a „Sender ID Framework” saját Open Specification Promise (OSP) programjának keretei között elérhetővé vált az érdeklődők számára. Ez azt jelenti, hogy azokat immár nem fenyegeti jogi procedúra veszélye, akik erre az e-mailtechnológiára alapozottan termékeket vagy szolgáltatásokat hoznak létre. A döntés, olvasható a Microsoft közleményében, része annak az erőfeszítésnek, hogy a vállalat a kereskedelmi és a nyíltforrású szoftverek közötti együttműködés képességét népszerűsítse.

„A felhasználók implementálhatják, kereskedelmi forgalomban felhasználhatják és módosíthatják a Microsoft által levédett e-mail hitelesítő technológiát, anélkül, hogy licencmegállapodást kellene aláírniuk.” – áll a közleményben.

A Sender ID lényegét talán úgy lehet a legegyszerűbben elmagyarázni, ha egy hasonlattal élünk: a technika ugyanazt valósítja meg, mint a mobiltelefonoknál a hívó fél azonosítása. Az elektronikus leveknél ennek révén fel lehet venni a harcot a spammel szemben, illetve hatékony eszköz lehet az olyan cyberfenyegetések ellen is, mint a jelszóhalászat (phishing). Amennyiben ugyanis a küldő nem tudja (vagy akarja) magát egyértelműen azonosítani, feltételezhető, hogy valamilyen ártó szándék áll az e-mail mögött.

Több éve „nyomja” már a Microsoft a technológiát, mint a szemét levelek megszüntetésének eszközét, ám az csak nem akart elterjedni. Ennek legfőbb oka pedig az volt, hogy Redmond nem kívánta kiengedni kezéből a szellemi tulajdonjogokat – ezen változtat most a hétfői bejelentés. Az igazsághoz azért az hozzátartozik, hogy a Sender ID két évvel ezelőtti indulása óta a világon elküldött legitim levelek 36 százaléka ezen technológia révén került továbbításra; mintegy 5 millió domainen keresztül.

A Microsoft még szeptemberben jelentette be az OSP-t, melynek keretei között Redmond közlése szerint 38 webszolgáltatás specifikációja válik elérhetővé. Többek között így került bele a Virtual Hard Disk Image Format leírása is, melyről a hónap elején számolt be a vállalat.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek