Connect with us

technokrata

Csak óvatosan a videomegosztással!

Kütyük

Csak óvatosan a videomegosztással!

A szolgáltató nem védi meg az internetezőket.

A Google és a Microsoft hasonló szolgáltatásainál jóval népszerűbbé váló Youtube (melynek az előbbivel kötött megállapodásáról nemrég írtunk) ismét hangsúlyozta, hogy nem vállal felelősséget a felhasználók által feltöltött videotartalmakért – ha azok szerzői jogot sértenek, elképzelhető, hogy a feltöltőt a jogtulajdonos perbe fogja fogni. A videomegosztással foglalkozó site üzemeltetői ugyanis minden esetben kiadják a rendelkezésükre álló adatokat a jogvédőknek, ha azok erre kérik a céget egy jogsértő videó kapcsán.

Nyáron egy Los Angeles-i újságíró még 1992-ben készített felvételei bukkantak fel a Youtube-on; Robert Tur pedig emiatt júliusban beperelte az üzemeltetőket. A cég ügyvédjei megkeresték a zsurnalisztát, akivel közölték, hogy inkább a feltöltővel szemben kellene jogi lépéseket kezdeményeznie – az újságíró így is tett. Egy másik, hasonló esetet követően döntött úgy a Youtube, hogy általánossá teszi a felhasználók adatainak kiadását ilyen jellegű kérések esetén.

Mindez nem meglepő annak ismeretében, hogy az üzemeltetők mindig is hangsúlyozták: legális szolgáltatást kívánnak működtetni, a jogvédett tartalmak engedély nélküli megosztását nem támogatják. Ez az üzenet egyébként meg is jelenik az internetező előtt, mielőtt feltöltene egy videoklipet a rendszerbe. Emellett a szolgáltató fenntartja magának a jogot a videoanyagok külön felszólítás nélküli törlésére is – ám ez manuálisan már nem végezhető hatékony módon. Az automatizált megoldás mellett ezért a Youtube a felhasználók jelentésére is támaszkodik a szűrés során.

Amióta létrejött az üzlet a Google és a Youtube között, azóta a jogvédők még hangosabban hallatják szavukat. Japán médiavállalatok egy csoportja például a múlt hét végén arra szólította fel a céget, hogy több mint 29 ezer videót távolítson el a rendszerből. A Universal Music Group pedig pert indított a hasonló szolgáltatást nyújtó Grouper és Bolt.com ellen – az azonban nem világos, hogy a Youtube miért maradt ki ebből.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek