Connect with us

technokrata

Megújulnak a Nokia okostelefonok

Kütyük

Megújulnak a Nokia okostelefonok

A Nokia elérkezettnek látta az időt arra, hogy némileg megújítsa okostelefon platformját.

A finn gyártó munkatársai bejelentették, hogy elkészült az S60 3rd Edition Feature Pack 1, ami a nem is olyan rég debütált S60 3rd Edition számos tekintetben kibővített, megújított kiadásának tekinthető. A Londonban megrendezett Symbian Smartphone Show keretein belül debütált új szoftver a fejlesztők szerint a korábbiaknál jobb webböngésző képességeket, fejlett helymeghatározó szolgáltatásokat és új készülék menedzsment funkciókat hoz a felhasználók számára.

Az S60 3rd Edition Feature Pack 1 már el is érhető a mobilgyártók számára, sőt a Symbian Smartphone Show keretein belül már három ilyen új szoftveres készüléket is meg lehetett tekinteni. Ezeken a telefonokon már olyan webböngésző teljesít szolgálatot, mely nem csak teljes értékű web oldalakat jelenít meg, hanem ezenkívül fejlett jelszó kezelése és úgynevezett ˝auto complete˝ funkciója van. Utóbbinak köszönhetően immár nem feltétlenül kell mindig teljesen begépelni egy gyakran használt szót, ugyanis a böngésző már az első néhány betű után felajánlja a lehetséges szavakat.

Az S60 3rd Edition Feature Pack 1 visszafelé kompatibilis az S60 3rd Edition platformmal és a Feature Pack 1-re fejlesztett alkalmazások minden további nélkül futtathatók a 3rd Edition alapon nyugvó korábbi készülékeken.

A Nokia az új szoftvert nem kívánja elérhetővé tenni a jelenlegi Nokia okostelefon felhasználóknak, így azokkal csak és kizárólag az újonnan piacra kerülő telefonokon találkozhatunk majd.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek