Connect with us

Google az irodai szoftvercsomagok piacán

Kütyük

Google az irodai szoftvercsomagok piacán

Az amerikai vállalat egyesítette ingyenes szövegszerkesztő és táblázatkezelő szolgáltatásait.

A Microsoft jól érzett rá a piaci igényekre, amikor létrehozta Office programcsomagját, mely többek között táblázatkezelőt, szövegszerkesztőt és prezentációkészítő alkalmazást tartalmaz. Igazi konkurenciát sokáig nem is kapott, de néhány éve az open source riválisok elkezdtek éledezni és egész szép eredményeket tudtak felmutatni (például az Openoffice révén). Egyik sem rendelkezett azonban azzal az előnnyel, melyet a Google kínál: online felületet.

Mivel lehet jobb egy webes szövegszerkesztő vagy táblázatkezelő? Nos, például azzal, hogy nem kell telepíteni. Használatba vétele így gyorsabban megkezdődhet, ráadásul nem kell a winchesteren több száz GB-nyi helyet fenntartani erre a célra. Az általa megkezdett munka bárhonnan folytatható, ahol van Internetre csatlakoztatott számítógép és rendelkezésre áll egy webböngésző.

Ezt ismerte fel a Google, amikor útjára bocsátotta a múlt héten Google Docs & Spreadsheets szolgáltatásának béta változatát. Az ingyenesen, bárki által hozzáférhető lehetőség révén az internetezők nemcsak létrehozhatnak dokumentumokat, vagy foglalkozhatnak már meglevő példányaikkal, hanem egyszerűen meg is oszthatják azt másokkal. Természetesen a táblázatok tekintetében mindez ugyanúgy érvényes – valós idejű csoportos munka végezhető a szolgáltatással, mely számos file-formátumot képes kezelni (import/export).

Jonathan Rochelle, a Google Docs & Spreadsheets termékmenedzsere azonban a fenti lehetőségek ellenére azt állítja, hogy az irodai programszolgáltatás nem a Microsoft Office-a által dominált piacot célozza meg. Egyszerűen csak értelmét látták a két korábbi szolgáltatás (a márciusban megszerzett Google Writely szövegszerkesztő és a júniusban bemutatott Google Spreadsheets táblázatkezelő) kombinálásának; illetve a felhasználók is jelezték ezirányú igényeiket a vállalatnak, mondta Rochelle.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

p30_pro_eisa

SmartPhone

A Huawei P30 Pro lett az idei év legjobb okostelefonja

2019. augusztus 22. csütörtök
lg_thinq_amazon_01

Smart home

Az LG háztartási gépei bevásárolnak helyetted online

2019. augusztus 22. csütörtök
klíma az irodában

Office

Hogyan állítsuk be a klímát az irodában

2019. augusztus 21. szerda
mobilfoto_kiallitas_budapest_19

Esemény

Mobilfotó-kiállítás perui portrékból

2019. augusztus 19. hétfő
casio Gravitiymaster

Kütyük

A 72 grammos Gravitymaster

2019. augusztus 19. hétfő

Dotkom

YouTube előfizetés

Digitális oktatás

YouTube Music előfizetés diákkedvezménnyel

2019. augusztus 19. hétfő
maxresdefault-1

Dotkom

A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét

2019. augusztus 11. vasárnap
maxresdefault

Dotkom

A Vodafone beindította a jövő szenzorhálózatát

2019. augusztus 7. szerda
psd2 blockbenpay
adesso magyar iroda

Dotkom

Képviseletet nyit az adesso Magyarországon

2019. augusztus 5. hétfő