Connect with us

technokrata

Nokia: Wimax és 3,9G szupermobilok!

Kütyük

Nokia: Wimax és 3,9G szupermobilok!

A Nokia egyik vezetője a napokban érdekes új információkat árult el a cég közeljövőt illető terveivel kapcsolatban.

Tero Ojanpera, a piacvezető vállalat technológiai fejlesztésekért felelős vezetője egy finnországi rendezvényen azt nyilatkozta, hogy amennyiben minden jól megy, akkor már 2008-ban forgalomba kerülhetnek az első olyan Nokia készülékek, melyekben már megtalálható az ultra-gyors Wimax (802.16) technológia.

Mint ismeretes, a Wi-Fi utódjának is tekinthető Wimax hatósugara akár az 50 kilométert is meghaladhatja és segítségével a 100 Mbit/s-os vezeték nélküli letöltési sebességi is biztosítható.

A jelenleg már egyre szélesebb körben elérhető 3G (UMTS) szolgáltatások maximum 384 Kbit/s-ra képesek, a mostanság szárnyait bontogató 3,5G (HSDPA) pedig a gyakorlatban 1,8-3,6 Mbit/s-ot produkál, a későbbiekben pedig maximum 14,4 Mbit/s-ig lesz gyorsítható. E közben már javában folynak a különböző 4G fejlesztések: ez az előreláthatólag 2010-ben debütáló, egyelőre még igen csak képlékeny új technológia már több száz megabites, illetve néhány gigabites mobil sávszélességgel kecsegtet.

Ojanpera elmondta továbbá, hogy körülbelül 2009-ben várható az első 3,9G kompatibilis Nokia készülék debütálása. Ez a 3GPP LTE (Long Term Evolution) alapokon nyugvó berendezés maximum 100 Mbit/s-os sebességű letöltésre lesz képes.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek