Connect with us

technokrata

Mobiltelefónia: Skype, hol késel?

Kütyük

Mobiltelefónia: Skype, hol késel?

Míg a vezetékes telefonok piacán a VoIP-szolgáltatások éppen áttörést hoznak a hangkommunikációba, addig mobil fronton még várnunk kell.

A Helsingin Sanomat nevű finn újságban nyilatkozott nemrég úgy többek között maga Niklas Zennström, a Skype társalapítója és vezérigazgatója, hogy a mobiltelefonok és a VoIP szoros kapcsolatára még várni kell. Ez azonban nem jelenti azt, hogy állna a piac – a Skype jelenleg is azon dolgozik, hogy a legnagyobb mobiltelefon-gyártók készülékein (ideértve a Nokia Symbian operációs rendszereit is) nyújthassa a PC-kről már megismert szolgáltatását.

A késlekedésnek csak egyik oka, hogy nem állnak rendelkezésre olyan telefonok, amelyek már támogatnák a Skype-ot. A másik probléma jelenti a fő nehézséget: a technikai kihívásokat (például az adatátvitel folyamatosan magas minőségét mozgó, celláról cellára sétáló felhasználók esetén) nem sikerült még legyőzni. Ezért következhetett be az, hogy míg a Skype korábban azt ígérte, már tavaly megvalósulhat a VoIP telefonálás mobiltelefonokról, még idén sincsen ennek nyoma sem. Zennström ráadásul nem kívánt jóslásba sem bocsátkozni azt illetően, hogy mikorra valósulhat meg végre a mobiltelefóniában az áttörés.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Ebay által tavaly felvásárolt Skype kínál szolgáltatást mobil eszközökhöz – de csak azokhoz, melyeken a Microsoft Windows Mobile operációs rendszere fut. Ezen készülékek száma pedig meglehetősen alacsony, különösen Európában. Az átállást nehezíti a mobilszolgáltatók ellenállása is – az ingyenes hangbeszélgetést kínáló Skype-ban inkább a bevételeik megcsappanását hordozó ellenséget látják, semmint a technológiai újítást hozó partnerét. Pedig a vállalat inkább ez utóbbi szerepet vállalja fel és igyekszik együttműködni a nagy társaságokkal.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek