Connect with us

Hirdetés

technokrata

Microsoft Zune Phone: ˝picipuha˝ mobil

Kütyük

Microsoft Zune Phone: ˝picipuha˝ mobil

A Microsoft hamarosan egy saját mobiltelefonnal kíván megjelenni a piacon.

A Microsoft Zune branddel ellátott, fejlett zenelejátszó képességekkel felvértezett újdonság pontos specifikációit egyelőre sűrű homály fedi, mindenesetre szakértők úgy vélik, hogy ez a készülék komoly konkurenciát jelenthet a Microsoft Windows Mobile operációs rendszerre épülő okostelefonoknak, vagyis ronthatja azok eladási mutatóit.

Az elemzők továbbá úgy vélik, hogy amennyiben a Microsoft komoly sikereket szeretne elérni a Zune telefonnal, el kell majd gondolkoznia azon, hogy annak hardveres, illetve szoftveres licenszjogait áruba bocsássa a tajvani gyártók számára. Utóbbi cégek gyártják egyébként jelenleg a Windows Mobile alapokon nyugvó smartphone-ok mintegy 90 százalékát. Amennyiben a Microsoft megállapodásra tud jutni a tajvaniakkal, a Zune Phone hatékonyabban tud majd harcolni az Apple ugyancsak készülőfélben lévő iPhone készülékével.

A legfrissebb híradások szerint a 2006-ban forgalomba kerülő mobil készülékek mintegy 45 százaléka, vagyis körülbelül 400-500 ezer telefon rendelkezik MP3 funkciókkal, vagyis érthető, hogy a Microsoft és az Apple is komoly fantáziát lát ebben a rendkívül dinamikusan növekvő piaci szegmensben.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés