Connect with us

technokrata

A filmletöltés forradalma(?)

Kütyük

A filmletöltés forradalma(?)

Az Apple tervei szerint.

Az online, fizetős zenetartalmak egyértelmű nyertese a „bizniszt” komolyan vevő, az összes nagyobb stúdióval elsőként szerződést kötő Apple lett: az évekkel korábban beindított Itunes zeneáruház révén Steve Jobs cége lekaszálta a piacot. Elsősorban nem is az eladott dalokból szedi meg magát az Apple – amint arról már többször is írtunk, a zeneszámonként 99 centes bevételből 66 cent azonnal megy is a jogtulajdonosoknak, és csak a többiből finanszírozhatja a vállalat a fenntartási költségeket, illetve ebből származik a vékonyka profit is. Az Apple ugyanis inkább a mintegy árukapcsolásként kínált Ipod hordozható zenelejátszók révén tesz szert csinos haszonra.

Nos, ezt szeretnék átültetni a filmek területére is. Maga Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója jelentette be a minap, hogy sikerült megállapodnia a The Walt Disney Company-vel, a Pixar Animation Studios-zal, a Touchstone Pictures-zel és a Miramaxszal, így az Itunes 7-en keresztül már ezeknek a kiadónak a filmjei is megvásárolhatók, letölthetők lesznek. A Disney egyik feje, Bob Iger ráadásul hangot adott azon véleményének, hogy szerinte ugyan ők az első fecskék, de hamarosan a többi nagy filmmogul is csatlakozni fog majd, és megjelenik kínálatuk az Apple virtuális áruházában.

Hasonló konstrukciót dolgoztak ki a vállalatnál, mint a dalok esetében: az alkotások fix árasok. Kivéve a bevezető akciót: az előrendelések és az első héten zajló filmvásárlások 13 dollárért vihetők végbe, míg a hivatalos ár 1 cent híján 15 dollár, tehát durván 3100 forint lesz. Az új kiadásoknál, mert a régebbi filmek már 1 cent híján 10 dollárért (azaz durván 2100 forintért) is megvehetők lesznek – a tengerentúlon. Európai bevezetésről egyelőre szó sem esett.

A szolgáltatás sikerét persze nagyban befolyásolja, hogy milyen minőségben tárul majd a látvány a felhasználó elé: Jobs közlése szerint közel DVD-minőségben élvezhetik a filmrajongók az alkotásokat. Az 5 megabit/sec adatátviteli sebességgel bíró Internet-hozzáféréssel rendelkezők az Itunes-on keresztül fél óra alatt le tudnak majd egy filmet tölteni, mondta az Apple igazgatója.

Persze a kép csak akkor teljes, ha eláruljuk, hogy a videomegjelenítésre képes Ipodokat is revitalizálta az észak-amerikai vállalat: 60 százalékkal fényesebb kijelzőt kaptak az eszközök, illetve nagyobb kapacitású akkumulátorral látta el őket a gyártó. Ez utóbbi fejlesztésnek köszönhetően akár 6 órányi folyamatos működésre (videolejátszásra) is képes a kis készülék. A 80 GB-os kapacitással bíró változat 350 dollárba, a 30 GB-os 250 dollárba kerül, és olyan játékok futtatására is képes, mint a Tetris, a Pac-Man stb.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek