Connect with us

technokrata

Hét év börtön szoftverkalózkodásért

Kütyük

Hét év börtön szoftverkalózkodásért

Hosszú szabadságvesztés a szerzői jogok figyelmen kívül hagyásáért.

Nathan Peterson pénzért árult jogvédett termékeket, anélkül, hogy erre engedélyt kapott volna, vagy bevételét megosztotta volna a szellemi termékek tulajdonosaival. A 27 éves Los Angeles-i férfi Ibackups.net oldalán keresztül folytatta tevékenységét, egészen addig, amíg az FBI le nem csapott a site-ra és üzemeltetőjére. Mindez nem most történt már: a Szövetségi Nyomozóiroda még 2003-ban kezdte megfigyelni Petersont és vállalkozását, a site-ot pedig 2005-ben záratták be.

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma az esetet az egyik legnagyobb internetes szoftverkalózkodásnak nevezte, amit valaha is sikerült jogi lépésekkel megszüntetni. Peterson (aki tavaly decemberben bűnösnek vallotta magát) ugyanis több mint 20 millió dollár értékben követett el jogsértést – a szövetségi bíró ezért a múlt hét pénteken arra kötelezte, hogy 5,4 millió dollárnyi kártérítést fizessen az érintett cégek részére. Emellett 7 évnyi szabadságvesztésre is ítélték a férfit, ami az USA-ban az eddig szoftverkalózkodásért kiszabott börtönbüntetések közül a leghosszabb lett.

A Business Software Alliance (BSA) közlése szerint a szoftverkalózkodás a tavalyi év során 34 milliárd dolláros bevételkiesést jelentett az iparban érdekelt vállalatoknak. Ez mintegy 1,6 milliárd dollárral magasabb összeg a 2004-es évben tapasztalthoz képest.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek