Connect with us

technokrata

Kérdezz – felelek!

Kütyük

Kérdezz – felelek!

Akár 10 dollárt is érhet óránként a kérdések megválaszolása.

A Chacha.com website egy érdekes szolgáltatással rukkolt elő – akár 10 dollárt is kifizet azoknak óránként, akik különböző, felhasználók által korábban feltett kérdésekre megkeresik a választ. Brad Bostic, a site alapítója és az azt üzemeltető cég elnökének elmondása szerint mindezt ráadásul megfejelték egy jutalékos rendszerrel is, így csábítandó az újabb és újabb segítőket az oldalra. Ha valaki részt vesz a projektben, és meghív másokat is, akkor ez utóbbiak jövedelmének 10 százalékát ő teheti zsebre.

No de milyen kérdésekre kell válaszolni tulajdonképpen? A website bármelyik internetező előtt nyitva áll, akinek valamilyen kérdése van. Az angol terminológiában social search (társas keresés) nevű szolgáltatás tulajdonképpen ugyanazt teszi, amit a Google, az MSN, a Yahoo és más nagy keresősite-ok – csak emberi „keresőbotokkal”. Ha valaki feltesz egy kérdést, akkor arra nem egy gépi intelligencia keres választ, hanem egy ember (ő a guide), aki képes olyan összetettebb kérdéseket is megérteni, amiket mondjuk a Google websearch nem.

Mindez egy élő csevegőablakon keresztül történik – ideális esetben a válaszoló rövid időn belül képes információval és linkkel ellátni a kérdezőt. A társas kereső természetesen jóval lassabban működik, mintha valaki ért a webes keresők használatához, és azokon kutakodik. Ez utóbbira is lehetőség van azonban az egyelőre alfa státuszban levő szolgáltatás keretei között.

A válaszadók egyébként négyféle rangba soroltatnak: a kezdő az apprentice, a haladók a pro, master, elite kategóriák valamelyikébe jutnak, a munkájuk hatékonyságától függően. Ez egyrészt függ attól, hogy a rendszer miként értékeli a teljesítményüket, de függ az internetezők rangsorolásától is, mondta Bostic. A kérdés-válasz dialógusok amúgy indexelésre is kerülnek, így később könnyebben megválaszolható az a kérdés, ami korábban már felbukkant.

Jelenleg mintegy 2500 ember dolgozik válaszadóként a site-on. „Bérüket” reklámokból biztosítja a vállalat – targetált hirdetések jelennek meg ugyanis a kérdezőnél, természetesen az általa feltett kérdés(ek)hez és a kapott válaszokhoz igazodóan.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek