Connect with us

technokrata

A Nokia és Motorola mobilokat szeretjük leginkább

Kütyük

A Nokia és Motorola mobilokat szeretjük leginkább

Továbbra is a Nokia számít a világ legnagyobb mobiltelefon gyártójának.

A Gartner piackutató cég egyik legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy az idei esztendő második negyedévében mintegy 77 millió darab Nokia készülék talált gazdára világszerte, melynek köszönhetően a finn vállalat piaci részesedése 33,6 százalékra nőtt. Összehasonlításképp, 2006 első három hónapjában 61 millió Nokia mobil adtak el (31,6 százalékos piacrész).

A második helyen tanyázó Motorola a második negyedévben globálisan valamivel több mint 50 millió telefon adott el, így 17,7 százalékról 21,9 százalékra tudta növelni a részesedését. A bronzérmes Samsung az említett időszakban csak körülbelül 0,5 millióval tudta növelni mobil eladásait, ennek ˝köszönhetően˝ pedig 12,9 százalékról 11,1 százalékra zsugorodott a piacrésze.

A Gartner adatai szerint jelenleg a Sony Ericssoné a negyedik hely (6,7 százalék), az LG található az ötödik helyen (6,3 százalék), a BenQ Mobile pedig egyelőre csak hatodik a sorban (3,2 százalék). Utóbbi gyártó kapcsán némi pozitívum, hogy európai eladási mutatói az utóbbi időkben jelentős mértékben javultak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő