Connect with us

Hirdetés

technokrata

Páratlan vizuális effekt az új mobilon

Kütyük

Páratlan vizuális effekt az új mobilon

Japánban bemutattak egy új mobiltelefont, mely érdekes vizuális effektussal lepi meg a felhasználókat.

Az NTT DoCoMo által forgalmazott, N702is típusjelzésű 3G készülék kijelzővédője azt a hatást kelti, mintha a telefon LCD-je tele lenne vízzel. Ez önmagában véve még nem túl nagy szám, azonban az LCD-n megjelenített víz úgy mozog, ahogy egy pohár víz, ráadásul annak megfelelően, ahogy a telefont mozgatjuk. A mozgásérzékelőre épülő funkció további érdekessége, hogy a vízszint annak megfelelően csökken, ahogy a készülék akkumulátora szépen lassan veszít a kapacitásából.

A három különböző színváltozatban gyártott, kagylóformájú újdonság alaphelyzetben 98 milliméter hosszú, 52 milliméter széles és 26 milliméter vastag, tömege pedig 113 gramm. A nagy kapacitású lítium-ion akkumulátor a gyári adatok szerint maximum 440 órás készenléti időt, 110 perces beszélgetési időt, illetve mintegy 70 perces videóhívási időt biztosít a számunkra.

A 2,1 colos képátlóval rendelkező, TFT technológiájú folyadékkristályos kijelző 18 bites színmélységű, vagyis 262 ezer színárnyalatú, felbontása pedig némileg nagyobb a hagyományos QVGA-nál (240×320 pixel). A QVGA+ felbontás egész konkrétan 240×345 képpontot jelent.

A kívül elhelyezett fő fényképezőgéppel maximum 1,3 megapixeles felbontásban fotózhatunk, a belül található második kamera pedig VGA, vagyis 640×480 pixeles CMOS szenzort tudhat magáénak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés