Connect with us

Milgram: Újabb közösségi portál indult

Kütyük

Milgram: Újabb közösségi portál indult

Egy újabb közösségi portál látott napvilágot.

Az új szolgáltatás a Milgram névre hallgat. Az ehhez hasonló és manapság gombamód elszaporodott site-ok népszerűsége töretlen, ez talán az interaktív szolgáltatásoknak köszönhető. Az oldalon jelenleg közel 52.000 regisztrált tagot tartanak számon.

De miért is választották az oldal készítői a Milgram nevet?

1967-ben, az amerikai szociálpszichológus, Stanley Milgram kigondolt egy új módszert annak a teóriának a tesztelésére, melyet a „kicsi-világ elmélet” néven ismertek. Véletlenszerűen válogatott ki embereket Amerika közép-nyugati részén, hogy csomagokat küldjenek több ezer mérföldnyire, egy Massachusetts állambéli idegennek. A csomagküldők csak a címzett nevét, foglalkozását és azt tudták, hogy melyik városban él. Arra kérték őket, hogy a csomagot azon barátjukon keresztül küldjék tovább, akiről feltételezik, hogy az összes kapcsolatuk közül ő az, aki ismerheti a célszemélyt. Ennek a köztes személynek ugyanez volt a feladata, és ez így folytatódott mindaddig, míg a csomag meg nem érkezett. Jóllehet a résztvevők azt hitték, hogy a küldeményt továbbító lánc legalább száz közvetítőt tartalmaz majd, átlagban, mindössze 5 – 7 személy elegendő volt ahhoz, hogy a csomagok eljussanak az eredeti címzetthez.

Milgram közreadta tapasztalatait, mely az elkülönülés hat szintje néven vált ismertté. Az elkülönülés hat szintje teória kimondja, hogy a világon minden ember elérhető bárki által egy olyan ismerősökből álló láncon keresztül, melynek nem több mint öt közbenső tagja (közvetítője) van. Érdekesség, hogy mindezt először 1929-ben, Karinthy Frigyes vetette fel a Láncszemek című novellájában.

Stanley Milgram (1933.08.15. – 1984.12.20.)
A Yale Egyetem, a Harvard Egyetem és New York Város Egyeteme pszichológusa volt. Noha a XX. század egyik legjelentősebb pszichológusának tartják, Milgram nem tanult pszichológiát. A New York-i Queens College-ban politológusként szerzett diplomát 1954-ben. Beadta jelentkezését a Harvard Egyetem szociálpszichológia Ph.D. programjára, ahol azt nem fogadták el, mert nem rendelkezett pszichológusi végzettséggel. Jelentkezését végül csak 1954-ben hagyták jóvá, majd 1960-ban végzett Ph.D. fokozattal. 1984-ben, 51 éves korában szívroham következtében hunyt el szülővárosában, New Yorkban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda