Connect with us

Hirdetés

technokrata

T-Mobile: hajrá Fradi!

Kütyük

T-Mobile: hajrá Fradi!

Lehet, hogy a T-Mobile lesz a szebb napokat is látott Fradi megmentője?

A T-Mobile hosszú évek óta a hazai sportélet egyik meghatározó szponzora, szövetségeket, egyéni sportolókat és rangos versenyeket – aktuálisan például Öttusa Eb, Úszó Eb, Kajak-Kenu Vb – támogat. A T-Mobile számos sportágra kiterjedő együttműködésének keretében, támogatóként meghatározó szerepet vállalva a csapat életében segíti a Ferencváros labdarúgóit is. Ez a támogatói szerep a folyósított pénzbeli támogatáson túl valós elkötelezettséget, a csapatba vetett hitet is jelenti.

Az elmúlt évek folyamatainak eredményeként, a nemrégiben meghozott döntések nyomán nehéz helyzetbe került labdarúgócsapatot és szurkolóit a T-Mobile a bajban sem kívánja hirtelen magára hagyni. A kialakult helyzetből azonban a csapat, a sportszerető közönség és a támogatók által egyaránt elfogadható módon kiutat kell találni. Ezek a kérdések is napirenden voltak azon a csütörtöki találkozón, ahol a T-Mobile és a Ferencváros vezetői megkezdték az egyeztetést a szponzoráció folytatásáról, annak feltételeiről. Mindkét fél szándéka az, hogy a Ferencváros labdarúgó csapata a lehető leghamarabb mind sportszakmai, mind gazdasági tekintetben megnyugtató helyzetbe kerüljön.

A T-Mobile az egyeztetésen egyértelműen megfogalmazta elvárását, hogy a további támogatásért cserébe a Ferencváros dolgozzon ki tervet a jelen helyzetből történő kilábalásra, biztosítsa az átláthatóságot a működési és döntési folyamatok tekintetében. A T-Mobile várja a Ferencváros válaszát és álláspontját, és ennek alapján hozza meg a szponzori szerződéssel kapcsolatos döntését.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés