Connect with us

technokrata

Újabb file-cserélő a jogvédők célkeresztjében

Kütyük

A Napster és a Kazaa elbukása után a Limewire következik?

A Napster a 21. század küszöbén bukott el (majd támadt fel hamvaiból, fizetős szolgáltatásként), a Kazaa-ra pedig nemrég mértek végső csapást a jogvédők. Emellett számos kisebb-nagyobb file-cserélő szoftvert üzemeltető céget pereltek be – nemrég pedig elérte a kezük a Limewire-t is.

Az olyan nagy kiadóvállalatok alkotta csoport, mint a Sony BMG, a Virgin Records és a Warner Bros. Records, perre vitte a Limewire esetét is. Állításuk szerint ugyanis hónapokig hiába próbáltak szót érteni a file-csere alkalmazást működtető szervezettel, süket fülekre találtak. A New Yorkban kitöltött beadvány szerint elképesztő összegű kártérítést akarnak viszont látni a jogvédők: 150 ezer dollárt minden egyes, engedély nélkül terjesztett dal után.

Habár a Limewire nem a legnagyobbak közé tartozik, már ami a file-cserét illeti, ez még így is több (tíz) milliárd dollárt jelenthet. Ekkora összeg kifizettetésére természetesen esélyük sincsen a zeneipar képviselőinek, de minden bizonnyal nem is számítanak rá, csupán az elrettentés egy újabb eszközeként tekintenek a hihetetlenül magas kártérítésre. A kiadók ezzel tovább folytatják eddigi erőfeszítéseiket, mellyel két célt fogalmaztak meg: minden, a szerzői jogokat figyelmen kívül hagyó file-megosztó céggel szemben fellépnek – és ezek vagy a magukévá tesznek egy olyan üzleti modellt, ami ellensúlyozza a kiadóvállalatok bevételkiesését vagy lehúzzák a rolót.

Ez lett a vége a Kazaa file-cserélő rendszernek is – a múlt hónap végén az üzemeltető beleegyezett, hogy 115 millió dolláros kártérítést fizet a zeneiparnak, illetve egy olyan szűrőtechnológiát alkalmaz hálózatában, mellyel elkerülhető a jogvédett anyagok engedély nélküli cseréje. Azaz gyakorlatilag halálra ítéltetett a Kazaa – az olyan más cégekkel, mint a Grokster, WinMX és Bearshare egyetemben.

A Limewire képviselői mindezidáig nem nyilatkoztak.

Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd