Connect with us

Hirdetés

technokrata

Spéci GPS navigáció – motorosoknak

Kütyük

Spéci GPS navigáció – motorosoknak

A spéci GPS célhardvereiről híres Garmin ezúttal egy kifejezetten a motoros társadalomnak szánt készülékről lebbentette fel a fátylat.


A ˝motorosok által motorosoknak fejlesztett˝ Garmin Zumo lelke egy 3,5 colos képátlóval rendelkező TFT kijelző, mely természetesen érintésérzékeny. A nagy ikonokat és gombokat felvonultató kijelző úgy van kialakítva, hogy minden további nélkül elviseli a ráfröccsenő üzemanyagot, az erős UV sugárzást, illetve a szakadó esőt. A készülék egyébként 1 méter mélységig teljesen vízálló, legalább is 30 percig.

A beépített GPS-vevős Garmin újdonság egy feltöltéssel körülbelül 3 órán keresztül használható, nagy kapacitású lítium-ion akkumulátora pedig nem fix elhelyezésű, hanem könnyedén cserélhető. A szoftver érdekessége, hogy az aktuális sebesség mellett az üzemanyagszintet is képes jelezni, és amennyiben túlságosan kevésnek találja a benzint, automatikusan el tud navigálni a legközelebbi benzinkútig.

Az MP3 lejátszós, Bluetooth-képes Garmin Zumo opcionálisan TMC kompatibilis, vagyis képes a dugók és útlezárások előrejelzésére. Az egyelőre ismeretlen árú készülék várhatóan októberben jelenik majd meg a kereskedések polcain.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés