Connect with us

technokrata

Hogyan csináljunk olcsón mobilos újságot? Plágium a Mobilkor háza táján

Kütyük

Hogyan csináljunk olcsón mobilos újságot? Plágium a Mobilkor háza táján

Meglepőnek nem, méltatlannak annál inkább tartjuk az egyik hazai mobilkommunikációs ˝sajtó˝ háza táján történő plágium-eseteket, melyek ellen a mobilport.hu, és a mobilvilag.hu most összefogva kíván fellépni és jogi úton érvényesíteni igazát. Szerkesztői levelünk…

Hogyan csinálj mobilos magazint olcsón? Védj le egy domaint, nézz körül a hazai on-line mobilos magazinok között, vedd fel a kapcsolatot egy nyomdával és két billentyűkombinációt jól jegyezz meg: CTRL+C, CTRL+V. Valahogy így gondolkodhatott a neves Mobilkor magazin kiadója, amikor a hazai on-line piaci lehetőségeket talán túlbecsülve útjára indította internetes, majd eleinte ingyenes nyomtatott ˝mobilos magazinját˝. És lám, bejött!

A jellemző hazai ˝sikertörténet˝ talán már három éve hogy tart. A Mobil Portál állítása szerint az első néhány számban lévő, túlnyomó részt akkor még gsmport.hu -ról átvett cikkek még legálisan, előzetes megbeszélés után kerültek a lapba, melyet követően – üzleti etika és intelligencia ide vagy oda – pár szófordulatot újraírva folyamatosan folyik a plágium a nyomtatott és az on-line magazinokban. A Mobil Világ vezető szerkesztője szerint a Mobilkor magazin munkatársai a többszöri személyes és telefonos megkeresés ellenére sem hagytak fel a szerzői jogvédelem alatt álló írások illegális másodközlésével, és azt állították, hogy számukra az újságíró etika szent és sérthetetlen. Mindezt alaposan megkérdőjelezi, hogy a Mobilkor sajnos mind a mai napig folytatja igen csak egyedi ˝cikkbeszerző˝ tevékenységét.

Szégyen
A két hazai talán legnagyobb mobilkommunikációs portál vezető szerkesztője levélben és telefonon is felhívta a Kiadó figyelmét az esetekre, akik telefonon keresztül tagadták, levélben még válaszra sem méltatták az ügyet. A szükséges jogi lépéseket megtétele mellett a Mobil Portál és a Mobil Világ – mint alapvető és piaci szempontból is egészségesen működő konkurens tartalomszolgáltató – ezúton fejezi ki sajnálatát az üggyel kapcsolatban és hívja fel olvasói és partnerei figyelmét az esetre.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek