Connect with us

technokrata

Kétkamerás 3G kommunikátor a Samsungtól

Kütyük

Kétkamerás 3G kommunikátor a Samsungtól

Egy a napokban megrendezett kiállításon felbukkant a Samsung nemrégiben debütált kommunikátorának eddig ismeretlen, új változata.


Az Orange által kiállított Samsung SGH-i320 érdekessége, hogy a korábbi modelltől eltérően nem csak GPRS és EDGE, hanem 3G támogatással is rendelkezik. További újdonság, hogy az előlapon a kijelző felett helyet kapott egy második, elsősorban videóhívásokhoz használatos kamera, illetve, hogy ezen a modellen a navigomb nem szögletes, hanem kör alakú.

Samsung SGH-i320
A teljes értékű QWERTY billentyűzetes, hagyományos kialakítású Samsung SGH-i320 vastagsága mindössze 11,5 milliméter. A Windows Mobile 5.0 operációs rendszert futtató smartphone-ban egy 240×320 pixeles felbontású, ˝szélesvásznú˝ folyadékkristályos TFT kijelző kapott helyet, mely 16 bites színmélysége révén 65 ezer színárnyalatot képes a szemünk elé tárni.

A hátfalból természetesen nem hiányozhat a digitális fényképezőgép modul, mely fénykép üzemmódban 1.280×1.024 képpontos (1,3 megapixel), videófelvevő módban pedig 176×144 pixeles felbontásra képes. A kamera legfontosabb jellemzői közé tartozik az autofókusz, a digitális zoom, a vaku, a sorozatfelvételi funkció, valamint az időzítési lehetőség.

A belső memória 128 MB RAM-ból és 128 MB ROM-ból tevődik össze, ezenkívül pedig a microSD (TransFlash) memóriakártyás bővítési lehetőség is adva van. A Samsung SGH-i320 kapcsán szólnunk kell még az elektronikus levelezési kliensről, az MSN Messenger alkalmazásról, a WAP 2.0 böngészőről, a teljes körű Microsoft Office támogatásról, a fejlett MP3- és videólejátszó képességekről, illetve a hatvannégy szólamú polifonikus csengőhangokról.

A mindössze 86 gramm tömegű, Motorola Q rivális Samsung újdonság pontos ára egyelőre ismeretlen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek