Connect with us

Hirdetés

technokrata

A legegyszerűbb mobiltelefon – kijelző nélkül, 5 gombbal

Kütyük

A legegyszerűbb mobiltelefon – kijelző nélkül, 5 gombbal

Elkészült a világ mindeddig legegyszerűbb és talán legkisebb mobiltelefonja.


Indiai fejlesztők munkája az a kis készülék, melyből nem csak az Internet elérést és a digitális fényképezőgépet spórolták ki, hanem még a kijelzőt, illetve a billentyűzet nagy részét is.

Az élénk piros színben pompázó minimál mobilon összesen öt darab fehér gombot helyeztek el a tervezők. A felső két gomb hívásfogadásra, illetve híváselutasításra használatos, az alattuk egy oszlopban található három további gombra pedig három telefonszámot lehet elmenteni, melyeket aztán egyetlen gombnyomással tárcsázhatunk.

A fejlesztők elmondták, hogy a speciális készüléket elsősorban kisgyermekeknek, illetve idősebb előfizetőknek ajánlják. A projekt egyik vezetője szerint a mobilosok 80 százaléka készüléke tudásának általában csak 20 százalékát használja ki, tehát jelentős igény mutatkozik a leegyszerűsített mobiltelefonok iránt.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az új készülék mikor jelenik majd meg a kereskedelmi forgalomban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés