Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hogy áll a T-Mobile, a Pannon és a Vodafone versenye?

Kütyük

Hogy áll a T-Mobile, a Pannon és a Vodafone versenye?

2006 áprilisában a három hazai mobilszolgáltató előfizetőinek száma 0,08 százalékkal, 9 millió 414 ezerre emelkedett, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság.

Április végén a 100 főre jutó előfizetések száma 93,4 volt a március végi 93,3 után és a 12 hónappal korábbi 87,7 után.

2006 április végén az ügyfélszám 6,61 százalékkal haladta meg a 12 hónappal korábbi szintet.

Az előfizetői szám alapján a T-Mobile részesedése a március végi 44,91 százalékról 44,95 százalékra emelkedett, a Pannon piaci részesedése 33,17 százalékról 33,25 százalékra nőtt, a Vodafone piaci részesedése pedig 21,94 százalékról 21,8 százalékra csökkent áprilisban.

A forgalmazásban részt vevő, azaz az utolsó három hónapban hívást, vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma áprilisban 9 ezer darabbal 8 millió 742 ezerre csökkent.

A forgalmazásban részt vevő ügyfelek száma alapján, április végén a T-Mobile piaci részesedése 45,00 százalékról 44,98 százalékra, a Pannon részesedése pedig 33,59 százalékról 33,58 százalékra csökkent, míg a Vodafone piaci része a márciusi 21,41 százalékról 21,44 százalékra emelkedett.

A három szolgáltató ügyfelei 2006 áprilisában 3.098 számot hordoztak a 2004 májusa óta igénybe vehető mobil-számhordozhatóság keretében. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a számhordozás 2006 április végéig összesen 113.126 mobilszámot érintett, ezen belül az ügyfelek 2006 első négy hónapjában 14.312 számot hordoztak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés