Connect with us

Hirdetés

technokrata

Halálos lövés – mobiltelefonnal!

Kütyük

Halálos lövés – mobiltelefonnal!

A mobiltelefonba rejtett mini pisztoly ötlete elsőre talán úgy tűnik, mintha egy James Bond filmből származna, azonban ilyen eszközök ma már a valóságban is léteznek.

A New York Post című lap közlése szerint a helyi bűnözők mostanság egyre többször használnak olyan miniatűr pisztolyokat, melyeket első ránézésre igen csak nehéz megkülönböztetni egy hagyományos mobiltelefontól. A rendőrség munkatársait felkészítették arra, hogy esetlegesen mobiltelefonnak álcázott lőfegyverből fognak rájuk tüzelni. Ezek a 0,22-es kaliberű fegyverek egymás után maximum négy lövést képesek leadni.

A hatóságok a közelmúltban Hollandiában, az Egyesült Királyságban és Németországban is lefoglaltak már olyan fegyvereket, melyek mobiltelefon formával rendelkeztek. Egyes feltételezések szerint ezen emberölésre alkalmas pisztolyokat Horvátországban gyártják, a lövedékeket pedig a billentyűzet egyik gombjának lenyomásával lehet kilőni gyors egymásutánban.

A repülőtéri hatóságok a mobiltelefon pisztolyok felbukkanását követően minden eddiginél alaposabb vizsgálatnak vetik alá a gyanús számológépeket, fényképezőgépeket, notebookokat és kéziszámítógépeket, nehogy azok fegyvereket rejtsenek magukban. Szakértők szerint az sem lehetetlen, hogy a találékony bűnözők akár egy csavarhúzóba is miniatűr pisztolyt szereljenek.

Mobiltelefon fegyvereket korábban csak Európában foglaltak le a rendőrök, de mostantól a hatóságok már az Egyesült Államokban is jobban odafigyelnek az ilyen veszélyes eszközökre.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés